Sehol sincs semmilyen témában sem. Eközben az RMDSZ hétfőn dönthet az új kormány támogatásáról.
Románia nincs felkészülve arra, hogy 2019 első félévében betöltse az Európai Unió soros elnökségét – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn egy nagyváradi sajtótájékoztatón, ahol azt is elmondta: a szövetség a tervek szerint január 29-én dönt arról, hogy támogatja-e a Viorica Dăncilă vezette új kormányt a parlamenti bizalmi szavazáson.
A politikus szerint 2018 bonyolult évnek ígérkezik a román politikában, és Romániának ilyen körülmények között kellene felkészülnie arra, hogy 2019 első félévére átvegye az EU elnökségét. Erre pedig nincsen felkészülve. Szerinte Románia ezzel is úgy járhat, mint a téllel és a havazással, mely évről-évre váratlanul érinti az országot. Felrótta, hogy senki sem beszél arról, hogy melyek lesznek az ország prioritásai, hogyan áll a logisztikai felkészülés, megvan-e az emberi erőforrás a feladatok elvégzéséhez.
„Sehol sem vagyunk.
– figyelmeztetett.
A politikus szerint az RMDSZ várja, hogy milyen változásokat hoz az új kormány hivatalba lépése.
Azt is elmondta: elvárja, hogy a román politikai pártok vezetői elhatárolódjanak a volt miniszterelnök akasztásra utaló kijelentésétől. Hozzátette: ha ez nem történik meg, csak találgatni lehet, hogy egyetértenek vele, vagy pedig félnek.
Kelemen azt is közölte, az RMDSZ várhatóan január 29-én, közös frakcióülésen dönti el hogy támogatja-e vagy sem az új kormány beiktatását. Addig Viorica Dăncilă kijelölt miniszterelnökkel is találkozik a szövetség, meghallgatja a terveit, és felteszi neki kérdéseit is.
Sem igent, sem nemet nem tudunk mondani" - nyomatékosított az RMDSZ elnöke.
Kelemen emlékeztetett: az PSD-ALDE koalíciónak ma parlamenti többsége van, ez a többség pedig elegendő az új kormány beiktatásához. A koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodás semmire sem kötelezi a szövetséget - ez csak olyan témákra, tervezetekre terjed ki, amelyekről a politikai alakulatok előzetesen egyeztettek. „
Demokrataként elfogadom a 2016-os parlamenti választás eredményeit. Akkor a többség úgy döntött, hogy a szociáldemokratáknak szavaz bizalmat a kormányzáshoz” - tette hozzá a szövetségi elnök. Meggyőződése: értelmes, megfontolt javaslatot kellett volna megfogalmazniuk azoknak a politikai pártoknak, amelyek előrehozott választásokról beszéltek, vagy amelyek az új kormányfő személyében mindenki mást láttak volna, csak nem a PSD jelöltjét. Ehelyett csak üres demagógiával lehetett találkozni.
„Azt ma nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb kormánya lesz-e Romániának. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a kormány kormányozzon is” - mutatott rá.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.