Tamás Sándor és Antal Árpád részt vesznek a megyei emlékbizottságban.
Sajátos módon ünnepelnek Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriumán Kovászna megyében: főként olyan emberek példáját mutatják fel, akiknek tevékenysége a románok és magyarok közeledését szolgálta.
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki közös sajtótájékoztatóján elmondta,
és elsősorban azoknak a megyében született személyiségeknek a példáját kívánják felmutatni a centenáriumi eseménysorozat keretében, akik hozzájárultak az ország anyagi, szellemi gyarapodásához, és tevékenységük által a románok és magyarok közeledését szolgálták.
Az első ilyen háromszéki személyiség Szabó Kati világ- és olimpiai bajnok tornász lesz, akit január 22-én, ötvenedik születésnapján, a róla szóló könyv magyar és román változatának a bemutatásával köszöntenek Sepsiszentgyörgyön. Az RMDSZ Kovászna megyei szervezetét is vezető Tamás Sándor elmondta: a megünneplendő személyiségek között lesz Keöpeczi Sebestyén József heraldikus, aki 1915-ben a magyar királyság, majd 1921-ben a román királyság címerét rajzolta meg, Benedek Géza orvos, a szívbetegségek gyógyításának úttörője, Domokos Géza, író, szerkesztő, az RMDSZ alapító elnöke, Baász Imre grafikus és Romulus Cioflec román író is.
Tamás Sándor kijelentette: kérték a román kormány által létrehozott centenáriumi bizottságot, hogy ezek a programok kerüljenek be az országosan nyilvántartott, és támogatott évfordulós rendezvények sorába.
Antal Árpád polgármester elsősorban az önkormányzatnak alárendelt kulturális intézmények centenáriumi rendezvényeit sorolta fel, de egy olyan majdani szabadtéri kiállításról is említést tett, amelyen a nagy egyesülés megvalósítóinak a történelmi esemény előtti és utáni állásfoglalásait foglalják össze.
A polgármester szerint
és „a megaláztatást is méltósággal viselték”. Azt is megjegyezte: elmúlt száz évben a magyar közösség többet adott a román államnak, mint amennyit kapott tőle. Hozzátette: ez a közösség a következő száz évben is a szülőföldjén akar élni, és jobb életet remél, mint amilyen a felmenői élete volt.
Antal Árpád reményét fejezte ki, hogy tabukat döntögető, őszinte román–magyar párbeszéd kezdődik a centenárium évében. „Minél őszintébben fogunk a közös dolgainkról beszélni, annál jobban meg tudjuk alapozni a következő száz év együttélési modelljét” – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.