Akit Liviu Dragnea nagyvezér és pártja miniszterelnöknek javasol. Száraz adatoknál többre kíváncsi? Tessék.
Amint arról beszámoltunk, a keddi napon a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága egy bizonyos Viorica Dăncilă nevezetű európai parlamenti képviselőt jelölt a miniszterelnöki posztra a leköszönő Mihai Tudose helyett.
Utánanéztünk kicsit, mi hírlik a hölgyről a száraz életrajzán túl. Úgy tűnik, az szociáldemokrata képviselőt felhúzták a 2017 februárjában tömegessé terebélyesedő tüntetések a korrupció, illetve a 13-as sürgősségi kormányhatározat ellen. Ezért úgy döntött, emailben magyarázza el az EP mind a 750 képviselőjének, miről is szól a hírhedt (azóta többszörösen is visszavont) kormányrendelet.
Szerencsétlenségére viszont nem csak a romániai küldöttségekben dolgozik romániai személyzet, aki követi a hazai közéletet. A brit konzervatív Andrew Lewer egyik asszisztense, Ileana Grigorescu postafordultával válaszolt szintén mind a 750 képviselőnek, amelyben mondatról mondatra cáfolta Dăncilă állításait.
Ez persze nem akadályozta meg Viorica Dăncilát abban, hogy erőszakos mivoltukért elítélje a kormányellenes tüntetéseket az EP-ben. (Erőszakosan csak egy kisebb, elszigetelt csoport lépett fel a hetekig tartó tüntetéssorozat egyetlen estéjén, egyetlen helyszínen – Bukarestben.)
És találtunk egy „interjút” is, amit még tavaly nyáron adott az illető hölgy a The Parliament Magazine című kiadványnak. A rövid interjú, illetve a Dăncilă asszony által mondottak annyira lenyűgözték a szakmát, hogy a Politico oldal is közölt róla egy rövid összefoglalót, amelyben enyhén szólva vitriolos felhangokkal kivonatolja a hölgy válaszait. Arra kérték például, hogy válaszoljon egy kérdésre három szóban, erre válaszolt 39 szóban. Arra is kérték, nevezze meg a kedvenc könyvét, illetve a példaképét. Nem volt rá képes.
Íme a teljes interjú, rövid és nagyon velős. Olvasás közben ne feledje, kedves Olvasó: ezt a személyt jelölte Románia legnagyobb pártja a kormányfői tisztségre.
1. Jellemezze három szóval a politikai/vezetői stílusát.
Hadd fogalmazzak picit másképp, és hadd adjak meg három vezérelvet, amelyek meghatározzák politikai tevékenységemet, mert ezek kétségtelenül befolyásolják azt, amit önök politikai stílusnak neveznek. Ezek az alapelvek: egyensúly, kezdeményezés és kommunikáció, más emberek gondolataira való nyitottság.
2. Van olyan személyes teljesítménye, amellyel másokat meglepett?
Voltak idők, amikor nehézségekkel kellett szembesülnöm, de minden alkalommal megtaláltam az erőt, hogy talpra álljak és tovább menjek. Mindannyiunknak szembesülnünk kell ilyen pillanatokkal. A lényeges az, hogy megtaláljuk magunkban az erőt a projektek folytatásához, mindig az elveink alapján.
3. Melyik könyv ihlette meg és hatott leginkább Önre azok közül, amelyeket olvasott, és miért?
Szeretek olvasni, és igyekszem olvasni, ahányszor csak találok rá időt. Úgy gondolom, az általunk elolvasott könyvek általában hatnak ránk, formálják gondolkodásunkat és világnézetünket, de a nehézségekhez és kihívásokhoz való viszonyulásunkat is.
4. Ki az a személy, aki a leginkább megihlette Önt a karrierje során, és hogyan?
Nem volt példaképem, sem az életben, sem a politikában. Inkább megfigyeltem és tanulmányoztam azoknak az embereknek az eredményeit, akikkel karrierem során találkoztam, hogy megértsem erejüket, de gyengeségeiket is, és tanuljak a hibáikból.
5. Melyik az a legapróbb változás, amelyet előidézett a karrierje során, és amely a legnagyobb pozitív eredménnyel járt?
Első politikai projektem a helyi közigazgatásban volt. Keményen dolgoztam és idővel sokat tanultam. A helyszín megváltozott: helyi szintről európai szintre kerültem. De a rátermettségem, illetve az akaratom, hogy keményen dolgozzak és pozitív változásokat idézzek elő, ugyanaz maradt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.