// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Durván romlott a lej tavaly

// HIRDETÉS

Majdnem négy és fél éves csúcsot döntött az infláció.

Csaknem négy és fél éves csúcsra, 3,3 százalékra emelkedett tavaly decemberben az éves infláció az egy évvel korábbihoz képest - közölte pénteken az országos statisztikai intézet.

Legutóbb 2013 augusztusában jegyeztek magasabb fogyasztói árindex-növekedést, akkor 3,67 százalékot mértek.

A vizsgált időszakban 4 százalék fölött drágultak az élelmiszerek és a nem élelmiszerek, míg a szolgáltatások 0,2 százalékkal kerültek többe.

Decemberben a havi infláció 0,3 százalék volt, miután az előző hónaphoz képest az élelmiszerek 0,4 százalékkal, a nem élelmiszerek és a szolgáltatások pedig egyaránt 0,2 százalékkal drágultak.

A jegybank november elején 2,7 százalékra emelte a 2017-re vonatkozó inflációs előrejelzését a három hónappal korábban közölt 1,9 százalékos várakozásához képest. A jegybank az idén 3,2 százalékos fogyasztói árnövekedésre számít.

Az éves infláció a tavalyi utolsó negyedévben a várt ütem fölött nőtt, ezért a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa a hét elején huszonöt bázisponttal, 2 százalékra emelte az alapkamatot.

Az éves inflációs ráta másfél év után, tavaly januárban került ismét pozitív tartományba azóta gyors ütemben nő, miután a román kormány megnövelte a béreket, csökkentette az adókat, ennek nyomán megnőtt a belföldi kereslet és az import, s ezzel mélyült a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg hiánya.

A statisztikai hivatal szintén pénteken közölte, hogy tavaly novemberben 3430 lej volt a bruttó román átlagbér, a nettó átlagbér értéke elérte a 2464 lejt.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro