// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nem sodorják le a repülők a szebeni cserepeket

// HIRDETÉS

Állítja a nagyszeben repülőtér vezetősége. A cserepek viszont hullanak.

A nagyszebeni repülőtér vezetésének nincs tudomása olyan eseményről, amelyről egyik helyi újság csütörtöki lapszámában jelentek meg információk, és amelyek szerint egy alacsonyan szálló repülőgép miatt cserepek hulltak volna le egy épület tetejéről, amelyben a helyi rendőrség egyik székhelye van – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Alexandra Păcurar, a reptér szóvivője.

Az idézett forrás szerint 2017-ben két alkalommal érkezett reklamáció, hogy alacsonyan szálló gépek miatt cserepek hulltak volna le épületekről, ám ennek lehetőségét a repülőtér kérésére a Román Légiforgalom-irányító Szolgálat (ROMATSA) nem erősítette meg. A szóvivő szerint ellenőrizték, hogy a két jelzett napon (július 12-én és július 31-én) az érkező gépek az előírásnak megfelelő 3 fokos (5,3%-os) szögben közelítették meg a leszállópályát, ami semmilyen kárt nem tehetett a környező épületekben.

A nagyszebeni polgármesteri hivatal egyelőre nem foglalt állást az ügyben. Az Ora de Sibiu helyi újság mindenesetre azt írja, nem a helyi rendőrség székházáról, hanem egy, a reptér közelében lévő óvodáról hulltak le cserepek szerdán délben, amikor a lap olvasói szerint a Stuttgart – Nagyszeben között közlekedő Blue Air-gép készült leszállni. 

A gép állítólag csak méterekkel haladt el az óvoda fölött, a lehulló cserepek pedig két autót is megrongáltak az óvoda előtt, a Hunyadi János téren. A tér légvonalban mindössze 700 méterre van a szebeni repülőtér leszállópályájától. Képek az autókra hullott cserepekről ide kattintva nézhetők meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro