// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Leváltották a magyarellenes vásárhelyi rendőrparancsnokot

// HIRDETÉS

A volt szekustiszt üldözött mindent, ami magyar kezdeményezés volt a városban, de nem ezért váltották le.

Marosvásárhely polgármestere január elsejei hatállyal leváltotta tisztségéről Valentin Bretfeleant, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség magyarellenességéről ismert parancsnokát.

A Marosvásárhelyi Rádió román nyelvű adása által közölt hírt megerősítette az MTI-nek Cosmin Blaga, a polgármesteri hivatal szóvivője. Elmondta, hogy a döntés a helyi rendőrség átszervezésével áll összefüggésben, semmilyen szolgálati probléma nem merült fel Valentin Bretfeleannal szemben. A szóvivő tájékoztatása szerint a helyi rendőrség vezetését január elsejétől Ioan Damaschin, Bretfelean korábbi helyettese látja el, Bretfelean pedig Damaschin helyetteseként folytatja a munkát.

A rendőrparancsnoki tisztség betöltésére hamarosan versenypályázatot írnak ki.

Valentin Bretfelean minden ürügyet megragadott annak érdekében, hogy megakadályozza az olyan magyar kezdeményezéseket a városban, mint például a Székely Szabadság Napja, a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése vagy magyar rendezvények engedélyezése.

18 évig szolgált a román hírszerzés kötelékében, ezredesi rangban helyzeték tartalékba. Köztudott, hogy a Szekuritáté tisztje volt.

Néhány példa a magyarellenes intézkedéseire:

  • Rendőrei 2012-ben bekísérték és megbírságolták az egyik román-magyar tannyelvű marosvásárhelyi iskola szülői bizottságának magyar tagját, amiért magyar nyelvű iratot próbált iktatni az iskolában, és akkor is kitartott szándéka mellett, amikor ezt megtagadták tőle és távozásra szólították fel.
  • A marosvásárhelyi tömegrendezvények bejelentését láttamozó bizottság vezetőjeként évről évre akadályozta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-re szervezett autonómiapárti felvonulásait vagy a marosvásárhelyi magyarok tiltakozó megmozdulásait.
  • Valentin Bretfelean rendőrei a reklámtörvényre hivatkozva róttak ki bírságot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) a székházára kitűzött székely zászló miatt, és a rendőrfőnök a kétnyelvű utcanévtáblákat is illegális reklámoknak tekintette, és tetemes bírságot rótt ki azokra a civil aktivistákra, akik ilyen táblákat tűztek ki. A bíróság azonban jogerős ítéletben érvénytelenítette mind a székely zászló, mind az utcanévtáblák miatti rendőrségi bírságolási jegyzőkönyveket.
  • 2015 októberében a székelyföldi román civil szervezetek marosvásárhelyi tanácskozásán felszólalva Bretfelean személyes érdemének tekintette, hogy Marosvásárhelyen sikerült megakadályozni a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Arra buzdította a székelyföldi román szervezeteket, hogy álljanak ellen a magyar nyomásnak.
    A kijelentések miatt az RMDSZ a rendőrfőnök leváltását követelte, ám ez nem történt meg. Dorin Florea polgármester kijelentette, büntetést szabott ki a rendőrfőnökre a kijelentései miatt, és megtiltotta neki, hogy politikai rendezvényekre járjon. A városvezető nem részletezte, hogy miben állt a büntetése.
  • Valentin Bretfelean tíz éve vezette a marosvásárhelyi helyi rendőrséget. Korábban súlyos fegyelmi vétségek miatt mentették fel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) Máramaros megyei részlegének éléről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro