// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Nem az átadott autópályákról marad emlékezetes a 2017-es év

// HIRDETÉS

Tizenöt kilométer. Ennyit sikerült idén használatba venni.

Alig haladt az autópályák építése 2017-ben Romániában. Miután 2016-ban egyetlen kilométer új autópályát sem nyitottak meg, 2017-ben csupán a dél-erdélyi autópályán Lugos és Déva között sikerült átadni egy 15,4 kilométeres szakaszt.

A dél-erdélyi autópályán Aradot, Temesvárt és Lugost érintve 162 kilométert haladhatunk autópályán a bánsági Marzsináig. Innen 58 kilométert kell országúton autózni, hogy Dévánál ismét felkanyarodhassunk a gyorsforgalmi útra, és ezen tehessünk meg további 137 kilométert Nagyszebenig. Innen a tervek szerint délre kanyarodik majd a pálya, és az Olt völgyén szeli át a Kárpátokat. Ahhoz, hogy Bukarest autópályán legyen megközelíthető, Nagyszeben és Pitești között további 155 kilométer gyorsforgalmi utat kell megépíteni.

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) honlapján elérhető decemberi kimutatás szerint 2018 második felében már 14 kilométeresre apadhat a hézag a dél-erdélyi pályán. Ekkor kell ugyanis átadni egy 21 kilométeres szakaszt, melyen mostanig a munkálatok 79 százalékát végezte el a kivitelező, és egy 22 kilométeres másik szakaszt, melyen 70 százalékig jutott az építő.

A kimaradó problémás 14 kilométer átadását csak 2020 márciusára tervezi a CNAIR.

A Nagyvárad és Brassó közé tervezett észak-erdélyi autópályának továbbra is csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasza vehető igénybe. A CNAIR ugyan közölte, hogy novemberben megtörtént a Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométeres szakasz műszaki átvétele, de ezt várhatóan csak 2018 augusztusában nyitják meg a forgalom előtt. Ekkorra készül el ugyanis az a Szamos-híd, amely összeköti az új pályaszakaszt a meglévővel.

Az észak-erdélyi pályán a meglévő szakasztól keletre, Aranyosgyérestől Marosvásárhelyig folynak még építési munkálatok. Az 52 kilométeres távot a CNAIR öt szakaszra osztotta és mindegyik megépítésére más-más céget keresett. A kivitelezési szerződéseket 2015 márciusában írták alá, de az állam csak 2017 novemberében  elhárította el a bürokratikus akadályokat az építés útjából.

Ekkorra sikerült ugyanis pótolni az idő közben lejárt környezetvédelmi engedélyt, és kiállítani az építési engedélyt a teljes szakaszra. Az egyik kiválasztott útépítő már 2016-ban megunta a várakozást és felbontotta a szerződést, így a Marosvásárhelyhez legközelebb eső szakasznak még mindig nincs kiválasztott építője.

A többi szakaszon - a decemberi kimutatás szerint - a munkálatok 19-49 százaléka valósult meg.

A CNAIR december 15-re ígérte a magyar-román államhatárhoz legközelebb eső Bors-Berettyószéplak szakasz építőinek a kiválasztását, de a versenytárgyalás győzteseit még nem hirdette ki. A társaság ezt a szakaszt is három részre bontotta, és más-más útépítőt keresett az egyes szakaszokra. A 60 kilométeres szakaszon még a Bechtel társaság kezdte el a pálya építését.

Az amerikai cég a munkálatok mintegy ötven százalékát végezte el 2013-ig, amikor a kormány szerződést bontott vele. A munkálatok befejezésére már korábban is versenytárgyalást írtak ki, ám a 2015-ben kihirdetett győztes neki sem látott a munkának. 2016 novemberében a szerződés felbontását kérte.

A dél-erdélyi és az észak-erdélyi pályát Szászsebes és Torda között összekötő gyorsforgalmi úton várható a leghamarabb egyes szakaszok átadása. A 70 kilométeres pálya négy szakaszát más-más cég építi. Amint a CNAIR közölte, a Nagyenyed és Marosdécse közötti 12 kilométeres szakaszt már 2018 januárjában megnyitják a forgalom előtt, és várhatóan még az első félévben elkészül a Torda és Marosdécse közötti szakasz is. Ezen a munkálatok 94 százalékával készült el decemberig az építő. A társaság előrejelzése szerint

a 2018-as év végéig Tordától Gyulafehérvárig lehet majd ezen az autópályán haladni.

Felix Stroe közlekedési miniszter a folyamatban lévő útépítésekre hivatkozva jelentette be októberi beiktatásakor, hogy 2018-ban legkevesebb 150 kilométer autópályát adnak át Romániában. Hivatali elődje, Răzvan Cuc 90 kilométer pálya átadását ígérte 2017-re. Jelenleg 748 kilométer gyorsforgalmi utat vehetnek igénybe a Romániában utazók.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro