// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Befolyásos személyiségek, köztük politikusok is tudhattak Lucan üzelmeiről

// HIRDETÉS

Legalábbis ezt állítja Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter, aki meg is nevez néhány kedvezményezett pácienst.

Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter azt állítja, hogy ismert és befolyásos személyek tudtak Mihai Lucan eljárásairól és éltek is a lehetőséggel, elfogadva szolgáltatásait.

Facebook-bejegyzésében Vlad Voiculescu azt írta: Lucan pácienseinek zöme tudta, „hogy állnak a dolgok”.

„Amit kevesen tudnak, az az, hogy az utóbbi 27 év politikusai és befolyásos személyiségei tisztában voltak a professzor úr kivételező szolgáltatásaival és ki is használták azokat, a maguk vagy hozzátartozóik számára. Alexandru Arşinel úr (színész, az UNPR tagja) és Victor Socaciu úr (abban az időben PSD-képviselő) csak két példa közülük. Több száz van még”

– olvasható a kedden közzétett bejegyzésben.

Mint ismeretes, Mihai Lucan ellen a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) indított büntetőjogi eljárást bűnszervezet létrehozása és rendkívül súlyos következményekkel járó sikkasztás gyanújával. A sebészt azzal gyanúsítják, hogy ötmillió lejt sikkasztott el a Kolozsvári Urológiai és Veseátültetési Intézettől.

A DIICOT szerint a bűnszervezet tagjai 2005 és 2016 között a klinika tulajdonában található javakat használták, tulajdonították el, illetve kereskedtek ezekkel, és egy magánklinika javára használtak fel bizonyos szolgáltatásokat.

Az ügyészek azt állítják, hogy a rákos megbetegedések kezelésére használt, korszerű orvosi készüléket törvénytelenül vittek át az urológiai klinikáról Lucan magánklinikájára, ahol hat évig dolgoztak vele. Az orvosi felszerelés mellett az ezzel végzett kezeléshez szükséges fogyóanyagokat is rendszeresen az urológiai intézet vásárolta meg, a páciensek azonban a magánklinikának fizették ki a kezelés ellenértékét, beavatkozásonként 3000 és 6700 euró közötti összeget.

Ugyanakkor a Mihai Lucan magánklinikáján megműtött betegek az operáció előtt és után az urológiai intézetben részesültek ellátásban, itt azonban a reális árnál sokkal kevesebbet fizettek a szolgáltatásokért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro