// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Megszavazta a parlament a 2018-as költségvetést

// HIRDETÉS

Az RMDSZ is, pedig megtorpedózták a tervét, hogy a teljes jövedelemadó az önkormányzatoknál maradjon.

Elfogadta pénteken a parlament a 2018-as állami költségvetés, valamint a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét: 255 törvényhozó támogatta szavazatával, 95-en ellene voksoltak. A társadalombiztosítási költségvetés tervezetét 255 támogató és 90 ellenszavazattal fogadta el a két ház együttes plénuma.

A Mihai Tudose vezette kabinet december 6-án hagyta jóvá a jövő évi büdzsétervet, amelynek prioritásai között az egészségügy, az oktatás és a befektetések szerepelnek. A kormány akkori közleménye értelmében a 2018-as költségvetés 5,5%-os gazdasági növekedéssel, éves átlagban 3,1%-os inflációval és 2,96%-os költségvetési hiánnyal számol.

A tervezet szerint a jövő évi költségvetési bevételeket 287,5 milliárd lejre becsülik, ami 30,9 milliárddal több, mint idén. Utóbbi összegből 21,1 milliárd lejt kapna az egészségügy, amelynek költségvetése 17%-kal nőne az idei évhez képest, ugyanakkor oktatásra 16%-kal, befektetésekre 42%-kal terveznek többet fordítani jövőre, mint idén.

A költségvetés-tervezet tartalmazza az egységes bértörvény által előírt béremelések, a nyugdíjpont 10 százalékos emelése, valamint a közalkalmazottaknak járó üdülőjegyek fedezetét is – mutatott rá a kormány közleménye.

Az önkormányzatoknak nem lesz kevesebb bevételük

2018-ban, mint idén – válaszolta Liviu Dragnea képviselőházi elnök arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte elégedettek lesznek-e a polgármesterek a 2018-as évi költségvetéssel. Azt is elmondta, hogy jövőre elkészül a közpénzügyi törvény, amely lehetővé tenné, hogy a jövedelemadó száz százaléka a helyi önkormányzatoknál maradjon. 

A polgármesterek az elmúlt hetekben többször is aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy jövőre 16 százalékról 10 százalékra csökken a jövedelemadó, ebből a kormány mégsem hagy nagyobb arányt az önkormányzatoknál, mint eddig, ezért azok jelentős bevételkiesésre számíthatnak. Kolozsvárnak emiatt 28 millió euróval kisebb lesz a 2018-as büdzséje, mint az idei, hangoztatta többször is Emil Boc polgármester.

A plénum leszavazta az RMDSZ javaslatát,

hogy a teljes jövedelemadó maradjon az önkormányzatoknál, az RMDSZ mégis megszavazta ma a költségvetést, mert egy korrekciós javaslatát elfogadta a parlament, amely biztosítani hivatott, hogy 2018-ban egyetlen önkormányzatnak sem lehet kisebb költségvetése, mint 2017-ben – áll az RMDSZ mai közleményében. 

Ha az első félévi mutatók azt jelzik, hogy az éves költségvetése kisebb lesz az ideinél, akkor ezt a kormány köteles korrigálni az első félév végén. Ez alól várhatóan azok az önkormányzatok lesznek kivételek, amelyek 2016-ból és 2017-ből rendelkeznek pénztartalékokkal – nyilatkozta Erdei-Dolóczki István képviselő.

„A költségvetés tervezete az áfából visszaosztandó összegek megállapításánál az önkormányzatok 2016-os és 2017-es tartalékait is alapul veszi. Azok az önkormányzatok, amelyek 2017 végén tartalékolt pénzzel rendelkeznek, kisebb összeget kapnak a visszaosztás során, mint amennyi a számítási képlet alapján amúgy járna nekik. A megtakarításuk felével egyenlő összeget vonnának le a visszaosztandó bevételből. Az RMDSZ azt javasolta,hogy a levonás kiszámításánál ne vegyék alapul az uniós projektek kivitelezésére, illetve célirányosan támogatott projektek befejezésére tartalékolt összegeket. 

Ezek átlagosan az önkormányzatok megtakarításainak 80 százalékát teszik ki, így csak a fennmaradó 20 százalék felével megegyező levonásban részesülnek az áfa visszaosztása során. Ezt kompromisszumos megoldásként elfogadta a plénum, ennek ellenére továbbra sem lehetünk teljesen elégedettek ezzel az új rendszerrel, hiszen ha kezdeményezésünkre kisebb mértékben, de még így is a jól teljesítő önkormányzatokat bünteti” – fogalmazott a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro