// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ezért támogatta az RMDSZ az igazságügy működéséről szóló törvény módosításait

// HIRDETÉS

Cseke Attila szenátusi frakcióvezető szerint minden csakis a visszaélések elkerülését szolgálja.

Az RMDSZ támogatta az igazságügy működéséről szóló törvény módosításait, mert ezek a szakmaiságot és az átláthatóságot erősítik az igazságügyben – indokolta a szövetség szerdai, szenátusi voksát Cseke Attila, az RMDSZ felsőházi frakcióvezetője.

„Az igazságügy működését szabályozó törvény módosításai három fontos elvet követnek. Egyrészt a visszaélések elkerüléséért erősítik a kinevezések átláthatóságát, versenyvizsgát vezetnek be több igazságügyi intézmény esetében. Ugyanakkor a szakmaiságot helyezik előtérbe azáltal, hogy szigorúbb feltételeket szabnak egyes tisztségek betöltésére. 27 év után végre megvalósul a vád és a védelem erőviszonyának egyensúlya is a tárgyalóteremben. Az RMDSZ az említett elvek mindegyikével egyetért és támogatja, ezért a szenátus plénumában megszavazta az igazságügy működését szabályozó törtvény módosítását” - nyilatkozta Cseke.

Mint fogalmazott a jogszabály-módosítás egyik jelentős vívmánya, hogy részben megszünteti a téves felfogást, hogy a bírák és ügyészek ugyanazzal a státussal rendelkeznek.

„Az ügyésznek és az ügyvédnek ugyanolyan eszközökkel, jogokkal és kötelezettségekkel kell rendelkezniük, és ezt az elvet a tárgyalóterem berendezésének is tükröznie kell,

az ügyésznek nem a bíróval, hanem az ügyvéddel kell egy szinten helyet biztosítani.

Ma ez sajnos nem így történik nagyon sok bíróságon, a kommunista rendszer egyik örökségeként az ügyész a bíró mellett foglal helyet. Ez sehol a világon nincs így” - magyarázta Cseke Attila.

A megszavazott módosítások között szerepel az ügyészi és bírói bűncselekményeket kivizsgáló testület létrehozása, amely a legfelsőbb bíróság mellett működő főügyészség keretében fog működni. Hatásköre a bírók és ügyészek által elkövetett bűncselekmények kivizsgálása. A testületet vezető főügyészt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács nevezi ki. A szakmaiságot biztosítandó, a  testület főügyészének, illetve minden ügyészének 18 éves tapasztalattal kell rendelkeznie, feltétel még, hogy a kinevezésüket, illetve alkalmazásukat megelőző 3 évben nem volt fegyelmi intésük, és legalább négy évet dolgoztak valamely ítélőtábla mellett működő ügyészségen - összegezte az RMDSZ felsőházi frakcióvezetője.

Emellett szigorúbb szakmai feltételeket szabnak ezentúl az ügyészek számára a szakmai előmenetelben.

Cseke Attila kiemelte, hogy a törvénymódosítás egyik pozitív, sokak által várt hozadéka lesz, hogy

felgyorsítja az igazságügyi adminisztrációt.

Mivel a meghozott bírói határozatok indoklása és közlése jelenleg nagyon elhúzódik, a tervezet kötelezi a bíróságokat, hogy a bírói határozatokat a döntéstől számított 30 napon belül szövegezzék meg és tegyék közzé. Ez a határidő maximum kétszer hosszabbítható meg.

Cseke szerint az igazságügy működését szabályozó törvény módosítása nem változtat azokon a rendelkezéseken, amelyek eddig is az ügyész független státusát biztosították, illetve azt, hogy a bírósági eljárás során a bizonyítékokra alapozva úgy érveljen, és olyan konklúziókat fogalmazzon meg, amelyeket indokoltnak tart.

Az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását szolgálja az a rendelkezés, amely rögzíti, az igazságszolgáltatási folyamatban az ügyészek mellett dolgozó rendőrök nem lehetnek olyan személyek, akik a kommunista rendszerben vagy 1989 után együttműködtek vagy együttműködnek a titkosszolgálatokkal. Nyilatkozniuk kell arról, hogy sosem működtek együtt a titkosszolgálatokkal, számolt be a közlemény szerint az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro