// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A lengyelek megkapták karácsonyra az uniós atomot

// HIRDETÉS

Az Európai Bizottság megindította a hetes cikk szerinti eljárást, amely akár az ország szavazati jogának felfüggesztésével is járhat.

Megindította az Európai Bizottság (EB) az európai uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben a vitatott igazságügyi reform miatt – jelentette be szerdán a brüsszeli testület.

Ez az első alkalom, hogy valamely tagállammal szemben aktiválják az „atomfegyverként” is emlegetett, eddig példa nélküli eljárást. A szakembereket ugyanakkor nem lepte meg a bejelentés, bennfentes források ugyanis nemrég arról számoltak be, hogy Varsónak mindössze napjai vannak rá, hogy a kifogásolt intézkedések visszavonásával vagy módosításával elkerülje a szankciókkal is fenyegető eljárást.

Az eljárás szempontjából a bizottság javaslattevő szerepet tölt be, döntéseket az EU-tagországok kormányait képviselő Tanácsnak kell hoznia.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő reagált a hírre: állítása szerint Lengyelország ugyanúgy ragaszkodik a jogállamisághoz, mint az Európai Unió.

A Brüsszel által kifogásolt igazságügyi reform nélkülözhetetlen Lengyelországban – hangsúlyozta Morawiecki a lengyel miniszterelnöki hivatal Twitterén. A Varsó és az Európai Bizottság közötti párbeszédben „nyitottságra és becsületességre van szükség” – tette hozzá.

Mint írta, bízik abban, hogy Lengyelország szuverenitása összeegyeztethető az egységes Európa eszméjével.

Mi ez a bizonyos hetes cikk?

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az európai uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit ebben az esetben szinte kizártnak tartanak. Orbán Viktor magyar miniszterelnök például korábban jelezte, hogy a magyar kormány nem fog támogatni semmilyen, Lengyelország ellen irányuló szankciót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro