// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Íme egy magyar színésznő, akiből világsztár lehet

// HIRDETÉS

Tenki Rékát beválogatták Európa tíz legígéretesebb filmszínésze közé.

Európa tíz legígéretesebb színésztehetsége között mutatkozhat be a nemzetközi filmszakmának Tenki Réka a jövő évi Berlinalén, miután a filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion beválasztotta a Shooting Stars programba – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-vel.

A színésznő személyében csaknem 10 év után először lesz ismét magyar résztvevője a Shooting Stars programnak – emelik ki a közleményben, hozzátéve, hogy a legifjabb „filmcsillagokat” immár 21. alkalommal mutatja be a nagy presztízsű szakmai rendezvény a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál keretében.

A tíz ifjú tehetséget az egyes országok filmes promócióra szakosodott szervezetei – köztük a Filmalap nemzetközi igazgatósága – által jelölt színészek közül választotta ki az európai filmszakma prominens személyiségeiből álló Shooting Stars zsűri.

A debreceni születésű Tenki Réka 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, először a Katona József Színház, majd a Nemzeti Színház, 2016 óta az Örkény Színház társulatának tagja. Már 2009-ben elnyerte a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat, a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdő díjával jutalmazták, amelyet a Junior Prima díj és számos további rangos szakmai elismerés követett.

A filmvásznon először Gigor Attila kultfilmjében, A nyomozóban tűnt fel, majd Orosz Dénes Poligamyjában, Szabó István Az ajtó című filmjében, Török Ferenc Isztambul és Pálfi György Szabadesés című alkotásában láthatta a közönség. Felejthetetlen pszichológusnőt alakított Enyedi Ildikó Arany Medve díjas, Testről és lélekről című filmjében. Első mozifilmes főszerepében Gárdos Éva Budapest noir-feldolgozásában Gordon Zsigmond szerelmét, a vakmerő fotóriportert alakította.

A Variety magazin szerkesztősége 2017-ben beválasztotta a Ten Europeans to Watch, azaz a tíz figyelemre méltó európai filmes közé.

Az 1998-ban életre hívott Shooting Stars program Daniel Craig, Rachel Weisz, Daniel Brühl, Alicia Vikander, Matthias Schoenaerts, Carey Mulligan, Cécile de France, Anamaria Marinca és Ludivine Sagnier pályafutásának is jelentős állomása volt.

Magyarországról többek között Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, legutóbb 2009-ben pedig Tóth Orsi kapott meghívást a rangos berlini programra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro