Egyet tippelhet, Románia hol helyezkedik el a rangsorban.
Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is, vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is a nagyhercegség toronymagasan vezet – írja az MTI.
Az előző négy évhez hasonlóan, Bulgária maradt az unió legszegényebb országa, lemaradása óriási még a középmezőnyhöz képest is – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) a tavalyi végleges adatokat tartalmazó jelentéséből.
A második helyen áll Írország, az átlag 183 százalékával. Az utolsó helyezett Bulgáriában, aránya mindössze 49 százalék.
Összesen 11 tagállamban – Luxemburg és Írország mellett Hollandia (128 százalék), Ausztria (128 százalék), Dánia (124 százalék), Svédország (123 százalék), Németország (123 százalék), Belgium (118 százalék), Finnország (109 százalék), Nagy-Britannia (107 százalék) és Franciaország (104 százalék) – haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP.
Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriába 10 ország került be. Megközelítette az átlagot Olaszország (97 százalék) és Málta (96 százalék), majd sorrendben Spanyolország (92 százalék), Csehország (88 százalék), Szlovénia (83 százalék), Ciprus (83 százalék), Portugália (77 százalék), Szlovákia (77 százalék), Litvánia (75 százalék) és Észtország (75 százalék) következik.
Lengyelországban és Görögországban az egy főre jutó GDP 68 százaléka volt az uniós átlagnak, Magyarországon pedig 67 százaléka. A sereghajtó Lettországban 65, Horvátországban 60, Romániában 58, Bulgáriában pedig 49 százalékra rúgott ez az arány.
Az egy főre jutó GDP ugyan gyakran használatos az országok jóléti szintjének mutatójaként, azonban nem feltétlenül alkalmas a háztartások életszínvonalának kifejezésére. Ez utóbbi célra jobban megfelel az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás.
Az átlag fölött tíz ország teljesít: Luxemburg mögött Németország (122 százalék), Ausztria (119 százalék), Nagy-Britannia (116 százalék), Finnország (114 százalék), Dánia (113 százalék), Belgium (112 százalék), Franciaország (111 százalék), Hollandia (111 százalék) és Svédország (110 százalék).
Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriában 13 ország szerepel: Olaszország (98 százalék), Írország (96 százalék), Ciprus (91 százalék), Spanyolország (89 százalék), Litvánia (85 százalék), Portugália (82 százalék), Málta (81 százalék), Csehország (78 százalék), Görögország (77 százalék), Szlovákia (76 százalék), Szlovénia (76 százalék), Lengyelország (74 százalék) és Észtország (72 százalék).
A maradék öt ország csoportját Lettország vezeti 67 százalékkal, majd Magyarország következik 63 százalékkal, Románia (61 százalék), Horvátország (59 százalék) és Bulgária (53 százalék) előtt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.