// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Meleșcanu óvatosan dicsérte Trumpot Jeruzsálem-ügyben

// HIRDETÉS

Az amerikai elnök lépése reménykeltő, de Románia továbbra is a kétállami megoldás híve.

„Reménykeltőnek” nevezte Teodor Meleșcanu román külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését – írja az MTI. A román diplomácia vezetője szerint ugyanis ezzel az Egyesült Államok egyértelmű jelét adta annak, hogy részt akar venni a megoldás keresésében, párbeszédet szorgalmazva mind Jeruzsálem, mind a palesztin állam és Izrael jogi státuszáról.
Meleșcanu pénteken, a NATO egy kommunikációs kampányának bukaresti nyitórendezvényén tért ki Donald Trump amerikai elnök szerdai döntésére, amellyel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Kifejtette: Románia kitart azon álláspontja mellett, hogy az izraeliek és palesztinok számára csak az lehet a megoldás, ha létrehoznak két jószomszédi viszonyt ápoló, virágzó államot, Izraelt és Palesztinát, ezt azonban csak az érdekelt felek közvetlen párbeszédével lehet elérni, ha egyikük sem hoz olyan egyoldalú intézkedéseket, amelyek a tárgyalásokat veszélyeztetnék.

Meleșcanu abban a vonatkozásban dicsérte Trump döntését, hogy az egyértelmű jelzés az amerikai szerepvállalásra és nem csak arról szól, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálembe helyezi át izraeli nagykövetségét.

Románia az elmúlt évtizedekben hagyományosan jó kapcsolatokat ápolt a Palesztin Hatósággal, ugyanakkor a volt kommunista államok közül az egyedüli volt, amely Izraellel sem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat az 1967-es hétnapos háború után. 2014 elején Traian Băsescu, tavaly márciusban pedig Klaus Iohannis személyében látogatott román államfő Izraelbe, minkét politikus a palesztin vezetőket is felkereste Rámalláhban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro