// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Feloldották a Horváth Anna elleni kényszerintézkedést

// HIRDETÉS

A hatósági felügyeletet megszüntető bírói rendelkezést viszont az ügyész megfellebbezte.

A kolozsvári táblabíróság csütörtökön befejezte a tanúk kihallgatását a Horváth Anna volt alpolgármester elleni perben, és feloldotta a politikus elleni hatósági felügyeletet – közölte a tárgyalásról szóló tudósításában a Maszol.ro erdélyi magyar hírportál.

A portál szerint a végzés nem jogerős, és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) jelezte is, hogy fellebbez ellene. A Transindex tudósítása szerint erről mintegy két hét múlva dönthetnek Bukarestben.

Horváth Anna pere a tanúk meghallgatásával folytatódott csütörtökön. A DNA elsősorban olyan vállalkozók meghallgatását kérte, akik támogatták a volt alpolgármester választási kampányát, és segítséget is kértek tőle az üzleti tevékenységükhöz kapcsolódó kérdésekben.

A vád tanúinak szinte mindegyike arról beszélt, hogy nagyra értékelte az alpolgármester tevékenységét, ezért segítette pénzadományokkal a választások előtt a szövetséget és jelöltjét. A védelem tanúi arról beszéltek, hogy Horváth Anna nemcsak a vállalkozóknak nyújtott segítséget ügyes-bajos dolgaik intézésében, hanem bárkinek, aki hozzá fordult.

Horváth Anna ügyvédje arra hivatkozva kérte a hatósági felügyelet feloldását, hogy a tanúk kihallgatása után már semmi nem indokolja a kényszerintézkedést. A politikus azt is felhozta, hogy az RMDSZ ügyvezető alelnökeként rendszeresen kell utaznia külföldre. A bírónő végül elrendelte a hatósági felügyelet feloldását, de az ügyész a döntést még helyben megfellebbezte.

A DNA befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolja a volt alpolgármestert. A bíróságra tavaly, karácsony előtt benyújtott vádirat szerint Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Horváth Anna márciusban mondott le alpolgármesteri tisztségéről, mert a hatósági felügyelet miatt 2016. október eleje óta nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro