// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az ügyészek és a SRI találta ki a „székely terroristák” robbantását

// HIRDETÉS

A bíró nem hitte el. A vármegyések pere viszont az autonómiamozgalomra sem vet jó fényt.

Fél évvel azután, hogy alapfokon ítéletet hirdettek Beke István és Szőcs Zoltán „terroristaperében”, és a bíró felmentette őket a merénylet tervezésének vádja alól, napvilágot látott az ítélet indoklása is, amelyet az Átlátszó Erdély tett közzé és foglalt össze.

Eszerint a DIICOT hiába készítettett olyan szakértői jelentést a román hadsereg mérnökével, amelyben nemcsak petárdák pukkantak, hanem szöges bomba robbant, és hiába töltött meg 35 cédét a kísérleti robbantás felvételeivel, ha a fő bizonyítékként kezelt, lehallgatott beszélgetés a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjai között egyszerűen nem támasztotta alá, hogy petárdás riogatáson kívül bármi másra készültek volna 2015. december elsején.

Ezért a bíróság ejtette a terrorvádat,

és az ítélet indoklásában kvázi megfeddte az ügyészséget: „az eljárásnak kétségbevonhatatlan tényekre kell alapoznia, és ésszerű következtetéshez kell vezetnie” – szerepel az indoklásban.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a két évvel ezelőtti december elsején, miután a DIICOT letartóztatta Beke Istvánt, azzal indokolta a megfigyelési akciót, hogy a HVIM helyi tagjai bombát akartak robbantani a nemzeti ünnepre szervezett kézdivásárhelyi katonai parádén. A bombamerénylet terve aztán a vádiratban is helyet kapott, de a bíróság nem látta bizonyítottnak az emberölés szándékát.

Mivel Beke István már beszerezte a riadalomkeltésre alkalmas, de csak tűzszerészek által kezelhető petárdákat, amelyekről tudta, hogy tilos birtokolni, a bíróság végül robbanószerek illetéktelen kezelése miatt ítélte 11 havi és 6 napi, Szőcs Zoltánt pedig felbujtásért 10 havi és 8 napi börtönre, épp annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek.

Mindkét vádlott és az ügyészség is fellebbezett

a Bukaresti Táblabíróság nem jogerős ítélete ellen, így a per a Legfelső Bíróság és Semmítőszéken folytatódik december 8-i tárgyalási fordulóval.

Az alapfokú ítélet betiltotta a HVIM romániai működését is, mivel „a fasiszta, rasszista és xenofób szervezetek kategóriájába sorolja magát”, és erőteljes románellenes üzenettel kampányol az erdélyi magyarok körében. A HVIM irredenta voltának bizonyítására a bíróság a Székely Nemzeti Tanács elnökének, Izsák Balázsnak is felhasználja egy 2012-es beszédét, aki Jókai Mórt idézve arra buzdít, hogy a „a törvényes, szabad és független, nemzeti jogállást” tegyük az autonómia-küzdelem jelszavává.

Ebből a bíróság arra következtet, hogy a Székelyföld területi autonómiáját követelő politikusoknak csak a hivatalos, románok előtt is vállalt álláspontja az, hogy ez a román állam keretén belüli, közigazgatási autonómiát jelenti, valójában a magyaroknak szánt üzenetet Izsák Balázs szavai foglalják össze.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro