// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Felbolydult a világ: Trump Jeruzsálembe akarja áthelyezni az izraeli amerikai nagykövetséget

// HIRDETÉS

A palesztinok mellett pedig nem csak a muzulmán államok, hanem az EU is tiltakozott.

Donald Trump amerikai elnök kedden telefonbeszélgetés során tájékoztatta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget - közölte a Palesztin Hatóság.
Mahmúd Abbász figyelmeztette az amerikai elnököt, hogy ennek a lépésnek „veszélyes következményei" lesznek - tájékoztatott a palesztin elnök szóvivője.

A Palesztin Hatóság mellett kedden az Európai Unió, Németország, Törökország és Irak is tiltakozott a nagykövetség esetleges áthelyezése ellen.

A palesztin elnöki hivatal közleményéből nem derül ki világosan, hogy Trump azt közölte Abbásszal, hogy azonnali hatállyal költöztetni akarja a nagykövetséget, vagy újabb szándéknyilatkozatról van szó.

Mahmúd Abbász „megismételte határozott álláspontunkat, hogy a határozatoknak, a nemzetközi jognak és az arab békére vonatkozó kezdeményezésnek megfelelően nem létezhet palesztin állam Kelet-Jeruzsálem mint főváros nélkül" - olvasható a közleményben.

„Abbász elnök figyelmeztetett, hogy

egy ilyen döntésnek veszélyes következményei lesznek a békefolyamatra, valamint a térség és a világ békéjére, biztonságára és stabilitására"

- közölte a telefonbeszélgetés után Nabíl Abu Rudeina, Abbász szóvivője.

Mahmúd Abbászon kívül több közel-keleti vezetővel - így Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és Abdullah jordániai királlyal is tárgyal Donald Trump amerikai elnök - közölte előzőleg Sarah Sanders fehér házi szóvivő.

Egy magas rangú amerikai kormányzati vezető szerint Trump várhatóan szerdán ismét elhalasztja a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését, de hangsúlyozni fogja, hogy ez a szándéka. A Reuters brit hírügynökség által idézett, nevének elhallgatását kérő illetékes szerint várható, hogy Trump bejelenti: az Egyesült Államok el fogja ismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Tartózkodni kell az olyan egyoldalú intézkedésektől, amelyek veszélyeztetik a kétállami megoldást célzó, közel-keleti béketárgyalások felújítását - jelentette ki Federica Mogherini európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kedden Brüsszelben, azon feltételezésre utalva, miszerint az amerikai kormány hamarosan Jeruzsálemet ismerheti el Izrael fővárosának.

„Jeruzsálem státusát tárgyalások útján kell rendezni" - mondta Mogherini, miután tárgyalást folytatott az amerikai külügyminiszterrel.

Nagyon veszélyes következményei lennének annak, ha az Egyesült Államok egyoldalúan elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosának - fejezte ki aggodalmát Sigmar Gabriel német külügyminiszter kedden. Egy sor EU-tagállam, köztük Németország is, aggályát fejezte ki, hogy

Jeruzsálem elismerése a zsidó állam fővárosaként az izraeli-palesztin konfliktust nem csillapítja, hanem ismételten felizzítja majd

- jelentette ki a német külügyi tárca vezetője amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal tartott megbeszéléseit követően Brüsszelben. Mint mondta, az Európai Unióban sokaknak az a határozott meggyőződése, hogy a kétállami berendezkedés a legjobb módszer az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére, amelyben Izrael biztonsága szavatolt, s a független palesztinállam életképessége is biztosított.

Törökország megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ha Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet ismeri el a zsidó állam fővárosának - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti frakcióülésén. „Jeruzsálem érzékeny pont a muzulmánok számára. Figyelmeztetjük az Egyesült Államokat, hogy ezt a lépést nem teheti meg" - fogalmazott Erdogan.

Jordánia vasárnap egyeztetésekbe kezdett, hogy összehívják az Arab Ligának, illetve az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) a rendkívüli ülését arra az esetre, ha Washington elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosának, vagy az amerikai nagykövetség áthelyezéséről döntene. Erre vonatkozóan Erdogan azt mondta, hogy az esetleges amerikai döntést követően az OIC 5-10 napon belül összeülne Isztambulban.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro