// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Vizsgálja a belügyminisztérium a Győzelem téri karácsonyi vásár meghiúsításának körülményeit

// HIRDETÉS

A belügyminisztérium tudni szeretné, hogyan látták el a feladataikat a csendőrök a főpolgármesteri hivatal alkalmazottai és a tüntetők közötti civakodás során.

Vizsgálatot rendelt el Carmen Dan belügyminiszter arra vonatkozóan, hogy a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények hogyan jártak el a konfliktus során, amely Bukarest főpolgármesteri hivatalának alkalmazottai és a tüntetők között alakult ki szombaton, a Győzelem/Victoriei téren.

A belügyi tárca szombat esti közleménye szerint a belügyminisztérium képviselői szombaton találkoztak a fővárosi önkormányzat képviselőivel, miután lehetetlenné vált számukra, hogy a Victoriei téren szervezzenek meg egy előzőleg engedélyezett, közérdekű rendezvényt.

„A Victoriei téren történt incidenseket kielemezve a következőkre jutottunk: a fővárosi polgármesteri hivatalt megakadályozták, hogy egy engedélyezett rendezvényt bonyolítsanak le, több személy veszélyeztette a javak épségét, egy személyt pedig bántalmaztak. Következésképpen a belügyminiszter, Carmen Dan kivizsgálást rendelt el, hogy a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények képviselői hogyan látták el feladataikat” – írja a közlemény.

Szombaton a Victoriei téren tüntetők egy része konfliktusba keveredett a bukaresti polgármesteri hivatal alkalmazottaival, akik az ünnepi vásár előkészítésén dolgoztak, ellökték a védőkerítéseket és megpróbáltak az úttestre lépni, nyilatkozta Georgian Enache, a csendőrség szóvivője. Enache elmondta, a konfliktus következtében három személyt előállítottak.

A csendőrség szóvivője szerint 20–30 személy tiltakozott a téren.

Gabriela Firea Bukarest főpolgármestere szombat délután egy sajtóközleményben azt nyilatkozta, úgy döntöttek más helyszínre költöztetik a karácsonyi vásárt. A főpolgármester hozzátette, a köztér mindenkié, és „nem »foglalhatja le« egy ad-hoc kialakult csoport, vagy ellenkezőleg, egy jól szervezett csoport”.

A főpolgármester szerdán jelentette be, hogy december 5-e és december 17-e között gyermekek számára szerveznek ünnepi vásárt a Victoriei téren, majd december 31-én az év végi koncertet is ott tartják meg. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosai több alkalommal kérték a főpolgármestert, hogy álljon el ötletétől, ugyanis a téren a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen tüntetők szokták kifejezni elégedetlenségüket, de

a tér elhelyezkedése nem alkalmas egy karácsonyi vásár megszervezésére.

Csütörtökön Mihai Tudose miniszterelnök azt nyilatkozta, szerinte nem a legbölcsebb döntés a Victoriei tér közepére szervezni a karácsonyi vásárt. „Elsősorban hogyan jut oda az ember? Nem nagyon vannak gyalogos átkelők. Nem tudom, bonyolult” – nyilatkozta a kormányfő csütörtökön.

Mihai Tudose miniszterelnök azt mondta, reméli , hogy Firea főpolgármester „rájön, hogy nem a legbölcsebb döntés, sőt még értelmezhető is, hiszen úgy értettem azért szerveznek oda vásárt, hogy ne jöjjenek nem tudom kik (...) Gond nélkül jöhetnek”.

Vasárnapra egyébként újabb tüntetéseket helyeztek kilátásba nemcsak Bukarestben, hanem országszerte. A tüntetők a szenátus és a képviselőház elnökeinek lemondását követelik és azt, hogy a kormány álljon el az igazságügyi reformtervektől.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro