// 2026. november 6., péntek // Lénárd

A Jobbik nemzeti szabadságot követel az erdélyi magyaroknak Romániától

// HIRDETÉS

A román állam tartsa be az 1918-as ígéreteket – kérik.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője arra szólította fel a román államot, hogy tartsák be az 1918-as gyulafehérvári határozatban tett ígéreteket és az ott élő magyarok számára biztosítsák a nemzeti szabadságot.

A politikus a budapesti román nagykövetség előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, december 1-jén lesz 99 éve, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés döntött Erdély és Románia végleges egyesüléséről. Az akkor elfogadott határozat többek között kimondja, hogy az országot alkotó népeknek teljes nemzeti szabadság jár, mindenkinek joga van az anyanyelvű közigazgatáshoz, közoktatáshoz és igazságszolgáltatáshoz, minden nép arányos képviseletet kap a törvényhozásban és az ország kormányzásában – emlékeztetett a képviselő.

A politikus leszögezte, hogy Románia viszont a mai napig nem tartja be ezeket az ígéreteket. A közigazgatásban még mindig nem valósult meg a teljes anyanyelvhasználat, a román állam folyamatosan támadásokat indít az erdélyi magyar oktatás ellen, az igazságszolgáltatás pedig csak román nyelven működik – sorolta.

Románia a mai napig másodrendű polgárként kezeli a közel másfél milliós magyarságot, miközben folyamatosan gáncsolja a székely autonómiatörekvéseket – összegzett.

Szávay István úgy fogalmazott, megértik, hogy Románia számára december 1. ünnep, de azt kérik, hogy Románia is értse meg, hogy ezen a napon a magyarok nem tudnak ünnepelni, mert ez az „országvesztés évfordulója”.

A Jobbik kormányra kerülésének esetén elsődleges fontosságúnak fogja tartani az autonómiamozgalmak támogatását – jelentette ki.

Az esemény alatt a képviselő mögött a párt három aktivistája állt, akik egy olyan molinót feszítettek ki, amin magyarul és románul is láthatóak voltak a gyulafehérvári határozatnak a Szávay István által idézett részei.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro