// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Pofára esett Dan Tanasă, hiába perelte be a kormányt

// HIRDETÉS

Továbbra is megjelenhet magyarul a Hivatalos Közlöny.

A bukaresti táblabíróság elutasította azt a keresetet, amelyben bírósági úton kötelezte volna a kormányt Románia Hivatalos Közlönye magyar nyelvű kiadásának beszüntetésére a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC).

A per részleteiről kedden tájékoztatta a Bukaresti Táblabíróság sajtóosztálya az MTI-t. A bíróság az MTI rendelkezésére bocsátotta a panaszos keresetét és a román kormány főtitkárságának a válaszát.

A Dan Tanasă blogger által vezetett ADEC – mely a magyar szimbólum- és nyelvhasználat ellen küzd – 2015-ben perelte be Románia miniszterelnökét, a román kormányt, a kormányfőtitkárságot és a kormányfőtitkárt a Romániában elfogadott törvények, kormányhatározatok, elnöki rendeletek szövegét magyarul is publikáló hivatalos közlöny kiadásának a megszüntetését kérve. A táblabíróság a november 9-én kimondott ítéletében formai okokra hivatkozva utasította el a keresetet. Az ítélet nem jogerős, a kézbesítés utáni 15 napon belül fellebbezni lehet ellene.

Az ADEC többek között azzal érvelt keresetében, hogy Románia egyetlen hivatalos nyelve a román, és ebből fakadóan a kormány semmilyen más nyelven nem adhatja ki a hivatalos közlönyt, csak románul. Az egyesület álláspontja szerint az állami költségvetésből törvényesen nem finanszírozható a nem román nyelvű hivatalos közlöny kiadása.

Válaszában a román kormány főtitkársága amellett érvelt, hogy sem a miniszterelnök, sem a kormány, sem a kormányfőtitkárság nem perelhető ebben az ügyben, hiszen a felperes nem ezen intézmények által kibocsátott közigazgatási intézkedés érvénytelenítését, hanem „egy törvény cenzúrázását” kéri.

A kereset tartalmára válaszolva a kormányfőtitkárság többek között azzal érvelt, hogy Románia 2007-ben ratifikálta a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, és ebben kötelezettséget vállalt arra, hogy elérhetővé teszi a kisebbségek nyelvén a legfontosabb törvényszövegeket, elsősorban azokat, amelyek a kisebbségi nyelvek használóira vonatkoznak.

Az MTI által levélben megkeresett Dan Tanasă nem kívánt nyilatkozni a perről. A Dan Tanasa blogger által 2014 júniusában alapított és vezetett ADEC) – a romániai bírósági ügyeket összesítő portálon elérhető adatok szerint – mintegy hatvan pert indított elsősorban székelyföldi önkormányzatok, intézmények ellen a magyar nyelv és szimbólumok használata miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro