// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Csak részben költözik vissza Marosvásárhelyre a Wizz Air

// HIRDETÉS

Néhány járatát továbbra is Kolozsvárról indítja.

A Marosvásárhelyről tavaly Kolozsvárra költöztetett járatainak csak egy részét indítja újra Marosvásárhelyről a repülőtér kifutópályájának felújítása után a Wizz Air diszkont légitársaság, a frankfurti, madridi párizsi és római járatai ezentúl is Kolozsvárról közlekednek.

A társaság közleménye szerint 2018 májusától szeptemberéig tart a részleges visszatérés a marosvásárhelyi Transilvania repülőtérre. Májustól heti két alkalommal Dortmundba, júniustól heti négy alkalommal London-Lutonba és heti két alkalommal München-Memmingenbe, szeptembertől pedig heti két alkalommal Budapestre indulnak majd Wizz Air járatok Marosvásárhelyről.

A társaság azt is közölte, hogy a korábban Marosvásárhelyről működtetett frankfurti, madridi párizsi és római járatait ezután is Kolozsvárról indítja. Hozzátette: a korábban Marosvásárhelyen állomásoztatott repülőgépét Nagyszebenbe költözteti, ahonnan öt új célállomás irányába heti 21 járatot indít.

A Wizz Air közölte: folyamatosan figyelik az utazóközönség részéről érkező igényeket, és ezek függvényében próbálják optimalizálni szolgáltatásaikat.

Peti András, a Marosvásárhelyi Transilvania repülőtér igazgatója az MTI-nek elmondta, az ütemterv szerint 2018. január 21-re fejeződik be a kifutópálya teljes újraépítése, és reményei szerint ezt a határidőt az időjárási viszonyok miatt sem kell eltolni. Hozzátette: sajnálják, hogy a Wizz Air nem tér vissza a többi járatával, de más társaságokkal is tárgyalnak marosvásárhelyi járatok indításáról.

„Nem adtuk fel azt a szándékunkat, hogy Marosvásárhelyről több európai városba lehessen eljutni, de a Wizz Air döntését nem tudtuk befolyásolni” – jelentette ki az igazgató.

A Wizz Air diszkont légitársaság 2016. november közepén jelentette be, hogy a kifutópálya állapota miatt Kolozsvárra költözteti marosvásárhelyi járatait. Mivel a Wizz Air volt az egyedüli társaság, amely menetrend szerinti járatokat működtetett Marosvásárhelyről, a repülőtér forgalma a döntés következtében rendkívüli módon lecsökkent.

A Maros megyei tanács 2017 szeptemberében írta alá a szerződést a versenytárgyaláson kiválasztott Porr Construct Kft. és Geiger Transilvania Kft. konzorciumával, melynek 2018. január 21-ig fel kell újítania és megfelelő berendezésekkel kell ellátnia a kifutópályát, újra kell építenie a gurulófelületeket, és a repülők állomásoztatására szánt platformot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro