// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Botrány a bukaresti Gaudeamus könyvvásáron

// HIRDETÉS

A börtönviselt Dan Voiculescu könyve ellen tiltakoztak egyesek. És Mircea Cărtărescu is beszólt.

A múlt héten zajlott Bukarestben a nagy hírű Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásár. Ahol, ugye, minden román szerző igyekszik megjelenni, aki valamit is írt a közelmúltban. Ez így mind nagyon szép és jó, erre való egy könyvvásár.

Igen ám, de csütörtök délután megjelent a színen Dan Voiculescu is, az a volt politikus (a Konzervatív Párt alapítója) és üzletember, akit 2014-ben 10 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek az Élelmiszeri Kutatótözpont törvénytelen privatizációjának ügyében, de aztán 2017-ben szabadlábra helyezték jó magaviselet miatt, meg azért, mert sok tudományos munkát írt a börtönben.

Az idei könyvvásáron Voiculescu úr a Politikai harc (Lupta politică) című munkájának második kötetét (RAO könyvkiadó) mutatta be (a szerző első nyilvános megjelenése volt ez, mióta szabadult), és nem is akármilyen társaságban: meghívott volt két másik börtöntöltelék is, Adrian Năstase volt miniszterelnök, valamint Sorin Roșca Stănescu újságíró. 

A látványosnak ígérkező könyvbemutatóra persze sokan eljöttek: voltak ott lelkes nyugdíjasok, bámészkodók, testőrök, és persze ellenzők is. Egyikük egy tekercs vécépapírral ajándékozta meg Adrian Năstasét, Voiculescu út ugyanis azonnal lelépett a bemutató után. A tiltakozók szerint ezeknek a börtöntöltelékeknek (meg a könyveiknak) nem lenne mit keresniük a nyilvánosság előtt.

Az eseményt követően Lidia Bodea, a Humanitas könyvkiadó igazgatója bejelentette: lemond a Romániai Kiadók Egyesületének vezetőségi tagságáról, mégpedig morális okok miatt, ugyanis szerinte olyan könyveket, mint a Voiculescu úré, erkölcstelen dolog kiadni.

Ovidiu Enculescu, a RAO könyvkiadó igazgatója a maga részéről úgy vélekedett, hogy egy mesterségesen gerjesztett viharról van szó, amely olyan időkre emlékeztet, amikor könyveket égettek el nyilvánosan. Senkinek sem kötelező megvennie a könyvet, elmennie a bemutatóra, nem is kell egyetérteni a kiadással. De hisztériát sem érdemes generálni.

A hisztéria márpedig nem ült el. Szombat este Mircea Cărtărescu író (és újabban véleményvezér) felszólította mindazokat, akik őt szeretik és követik: egyetlen könyvet sem a Voiculescu művét kiadó RAO könyvkiadótól. Hogy ennek mi értelme van, nem igazán tudjuk. Viszont a kommentelők simán lecenzorozták a nagy írót. Hadd tegyük hozzá, némi joggal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro