// 2026. november 4., szerda // Károly

Zárolta Dragnea vagyonát a DNA

// HIRDETÉS

A Tel Drum-ügy minden gyanúsítottja így járt.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) zárolta a Tel Drum-ügy kilenc gyanúsítottjának – köztük Liviu Dragnea PSD-elnök – vagyonát.

Igazságügyi források szerint a kilenc személyt, aki ellen bűnvádi eljárás indult, keddre beidéztek a DNA bukaresti székházába, hogy tudomásukra hozzák az intézkedést.

Vagyonzárolást akkor rendel el az ügyészség, amikor anyagi kárt próbálnak enyhíteni, a Tel Drum-ügyben pedig jelentős a kár: a DNA szerint 20 millió euróról és 30 millió lejről van szó.

Dragneát bűnszervezet létrehozásával, hivatali visszaéléssel és uniós forrásokkal való visszaéléssel gyanúsítják. A Tel Drum nevű aszfaltozási vállalat 2001-ig a Teleorman Megyei Tanács tulajdonában állt (bár nem kapott az önkormányzattól megbízásokat, csak miután privatizálták), és Dragnea volt osztálytársa, Marian Fişcuci vásárolta meg. Dragnea 2000-2012 között a megyei tanács elnöke volt, és ő volt az, aki kezdeményezte a Tel Drum privatizációját. A gyanú szerint ugyanakkor a háttérből valójában ő irányította a vállalatot. Fişcuci szintén gyanúsított az ügyben.

Dragnea: bűnbak vagyok

A PSD elnöke úgy véli, miután a 2015. áprilisi elítélésével bűnbakot csináltak belőle a Traian Băsescu államfő leváltásáról tartott 2012-es népszavazásért, hogy mentsék „valakinek” a bőrét, most arra próbálják felhasználni, hogy megakadályozzák az igazságügyi törvények módosítását.

Azok, akik ellenem vannak, intézmények mögé bújva áldoznak fel embereket – reagált a PSD elnöke a vagyonzárolással kapcsolatos hírre. Dragnea azt mondta: nem tetszik neki, hogy nem hivatalos csatornákon, szivárogtatásokból kell szembesülnie a vagyona zárolásával.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro