// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Olyan ünnepet „ajándékozott” nekünk a román parlament, amelyet a fene se kért

// HIRDETÉS

A képviselőház megszavazta, hogy december 18-án kell ünnepelni a nemzeti kisebbségek napját.

Nemzeti ünnep lesz december 18-a, amelyet a képviselőház keddi döntése értelmében a romániai nemzeti kisebbségek ünnepnapjává nyilvánítanak.

A képviselőház kedden 279 támogató szavazattal és négy tartózkodással, döntő kamaraként hagyta jóvá a törvénytervezetet, amely december 18-át a Romániában élő nemzeti kisebbségek napjává nyilvánítja.

A tervezet értelmében ezen a napon kulturális rendezvényeket tartanak, amelyeket a helyi és központi közigazgatási intézmények, illetve civil szervezetek anyagilag és logisztikailag támogathatnak. A közszolgálati televíziónak és rádiónak a témával kapcsolatos műsorokat kell majd a programjába iktatnia - olvasható az elfogadott tervezetben.

Mint ismeretes, az RMDSZ olyan tervezetet nyújtott be a parlamentben, amely március 15-ét a romániai magyar közösség hivatalos ünnepévé nyilvánítaná. A kormányoldal viszont a most elfogadott „ünnepnapról” szóló tervezetet hozta fel ürügyként arra, hogy a szenátusban leszavazta a tervezetet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

George Simion szerint egy hatalmas összeesküvés keretében egyenként vadásszák le a szuverenistákat – hírmix
Főtér

George Simion szerint egy hatalmas összeesküvés keretében egyenként vadásszák le a szuverenistákat – hírmix

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro