// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Találja ki, hol lesz idén a főtéri koripálya Kolozsváron!

// HIRDETÉS

Még csak műemlékvédelmi engedély és a magyar tanácsosok bólintása sem kellett hozzá.

Érdekes újítást vezettek be az illetékesek a Kincses Város főterén. Mint tudjuk, jó pár éve korcsolyapályát építtet a derék városvezetés minden télelőn a Főtérre, a népjólét és –öröm gerjesztése céljából. Aki járt ott, tudja: lehet szépen korizni körbe-karikába, bömböl a remek gagyimuzsika, és a nép örül.

Igen ám, de úgy tűnik, idén télen meglepetésben lesz részünk, ami a főtéri korcsolyázást illeti. Amint a fotón is látszik, a pálya a Mátyás-szobor köré épül. Elképzelhető, hogy a jó városvezetők így akarják megvédeni a szobrot a további rongálással szemben? Ha így van, akkor elég sajátosan értelmezik a műemlékvédelmi törvény vonatkozó rendelkezéseit, miszerint a műemlékek körül védelmi övezetet kell biztosítani, és ha alapos indokkal valaki mégis rendezvényt akar ott szervezni, akkor ehhez a művelődési minisztérium engedélye kell.

Vagy esetleg mégis ismét arról van szó, hogy valakik, valahol kitalálták, hogy is kell ezt igazán jól csinálni? Amit jelen pillanatban konkrétan tudni lehet: a kolozsvári városi tanács július 11-én szavazott a Karácsonyi Vásár megrendezéséről. Aztán a polgármesteri hivatal kiírta a versenytárgyalást, amelyet augusztus 25-én meg is tartottak. A román sajtóban később meg is jelent a bomba hír a szobor körüli korcsolyapályáról.

A magyar tanácsosok nem tudták, mi készül

Megkeresésünkre Gergely Balázs városi tanácsos elmondta, hogy a maga részéről sérelmezi a polgármesteri hivatal eljárását, melynek során az illetékesek kizárták a külső és belső (magyar tanácsosok) nyilvánosságot. A Mátyás-szobrot körülölelő jégpálya ötlete önmagában véve nem tekinthető problematikusnak, viszont egy felelős városvezetésnek sokkal körültekintőbb módon kellett volna eljárnia, hiszen köztudott, hogy a Mátyás-szobor a város egyik gyújtópontja, amely tele van ráaggatott frusztrációkkal, érzékenységekkel. Érthető a magyar közösség felháborodása, ugyanis úgy érzi, hogy a legfontosabb szimbólumával játszanak. A polgármesteri hivatalnak konzultálnia kellett volna a koalíciós partnerrel, vagyis az RMDSZ-szel.

Természetesen felmerülnek törvényességi kérdőjelek is. Egyrészt a műemlékvédelmi törvény fokozottan védi az A kategóriás műemlékeket. Másrészt, az általános városrendezési terv (PUG) értelmében egy ideiglenes építmény (a korcsolyapálya) esetén nem szükséges a biztonsági övezet.

De más gyakorlati kérdések is felmerülnek: mennyiben károsíthatja a szobrot a hűtőgépek valamilyen meghibásodása, hogy fér a mentő vagy a tűzoltóság a kordon és a szobor közé, ha valami szerencsétlenség történik. Gergely Balázs kijelentette: magyarázatot kérnek az Országos Műemlékvédelmi Bizottságtól, a Romániai Építész Kamarától, illetve levelet intéznek Emil Boc polgármesterhez.

Ami a kolozsvári magyar tanácsosok, illetve Oláh Emese alpolgármester felelősségét illeti az ügyben, Gergely úgy nyilatkozott, hogy látható problémákkal fel lehet venni a harcot, viszont ezt az ügyet

a polgármesteri hivatal többségi illetékesei egyszerűen elrejtették előlük.

Az épülő korcsolyapályáról csütörtökön délelőtt fotót posztoló Gergely Balázs Facebook-oldalán közben folyik a vita, hogy szabad-e vagy sem a szoborcsoport köré ilyen létesítményt kialakítani, vannak, akiknek tetszik az ötlet, mások hevesen ellenzik.

Horváth Anna, a városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője szintén a Facebokon reagált, azt írta: a magyar érdekképviselettel és közösséggel szembeni provokatív gesztusnak tartja, hogy a városháza nem egyeztetett vagy tájékoztatott a tervezet változtatásról.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro