// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Még nagyobb szeletet akar a romániai piacból a Wizz Air

// HIRDETÉS

Néhány éven belül a jelenlegi utasszám kétszeresét szállítaná.

A Wizz Air a következő öt évben meg akarja kétszerezni utasainak számát a Romániát érintő járatain, hosszú távon 15 millió utas szállítására törekszik - jelentette ki Váradi József vezérigazgató a Ziarul Financiar című román gazdasági napilapnak.

A diszkont légi társaság tavaly több mint 5,5 millió utast szállított a romániai járatain, ami 23 százalékos növekedésnek felelt meg az előző évi adathoz képest.

A vezérigazgató elmondta, hogy az idei első tíz hónapban 6,1 millió utast szállítottak, ami 32 százalékos növekedést jelent. 2017-ben várhatóan meghaladják a 7 millió utast, ami megfelel az év eleji becsléseknek. A légi társaság 2018-ban további 18 százalékos utaslétszám-bővüléssel számol.

Kifejtette, hogy valamennyi romániai repülőtérrel számolnak, a Brassóban tervezett légi kikötő amennyiben megépül, onnan is fognak indítani járatokat.

A brassói repülőtér megépítése évtizedek óta húzódik, az elmúlt években elkészült a kifutópálya, de a terminál felépítése késik.

Váradi József elmondta, hogy a Wizz Air számára a romániai piac az egyik legnagyobb. Összesen tíz romániai repülőtérről üzemeltetnek járatokat.

A Wizz Air 2011 óta piacvezető Romániában, addig a Tarom állami légi társaság birtokolta a piac legnagyobb szeletét az utaslétszám alapján. A fő vetélytársa jelenleg a szintén diszkont légi társaságnak számító román Blue Air, amely az idei első kilenc hónapban 3,88 millió utast szállított a tavalyi azonos időszakban jegyzett 2,6 millióhoz képest.

Tavaly összesen 16,4 milliónyian utaztak repülővel a Romániát érintő valamennyi járaton.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro