A spanyol ügyészség nem lacafacázik. A katalán kormány nyolc tagja máris előzetes letartóztatásban van. Ha pedig az ex-elnök nem megy hozzájuk, elmennének ők utána.
A csütörtöki napon a feloszlatott katalán kormány kilenc tagját hallgatta ki a spanyol büntetőbíróság Madridban. Nyolc vádlott esetében az ügyészek börtönbüntetést, egy vádlott esetében óvadék ellenében történő szabadlábra helyezést kértek.
A bíróság már döntött is: a katalán kormány nyolc volt tagját előzetes letartóztatásba helyezték, mégpedig azzal az indoklással, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
A kilencedik kormánytag, Santi Vila esetében a bíróság 50 000 euró óvadékot állapított meg, melynek ellenében szabadlábon védekezhet, mivel Vila még azelőtt kilépett a katalán kormányból, hogy múlt pénteken a katalán parlament megszavazta volna a Katalán Köztársaság függetlenségét kinyilvánító javaslatot. Ám tekintettel arra, hogy az összeget csütörtökön már nem lehetett kifizetni, Vilának szintén be kellett vonulnia a fogdába.
Igen ám, de Carles Puigdemont katalán ex-elnök és a kormány négy tagja hétfőn elhagyta az országot és Brüsszelbe távozott, ahol kijelentette: nem kér politikai menedékjogot, de visszatérni sem áll szándékában, ugyanis attól tart, hogy ügyét nem fogják az igazságos bánásmód és a tisztességes törvényi eljárás jegyében tárgyalni.
Ezért a spanyol ügyészek nemzetközi elfogatóparancs kibocsátását kérték a volt elnök és kíséretében levő négy ex-miniszter ellen.
Amennyiben a spanyol bíróság hozzáfér a katalán ex-elnökhöz, ügyét letárgyalják és ítélet is születik, a vádak (lázadás, zendülés, hűtlen kezelés) alapján Puigdemont akár 30 év börtönnel is sújtható.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.