A lassan télbe forduló ősz idején jó, ha van egy ZUG, ahol programokkal is fűtenek.
Novemberben a megszokott programok, a saját produkciók és a JamZug mellett a Tempes D’Images fesztivál pörgeti fel az életet a ZUGban.
A független művészeti ágazatok rangos kolozsvári fesztiválja, a Temps d’Images a következő előadásokkal érkezik a ZUGba:
A hónap hátralevő részében további két vendégelőadás is megtekinthető a ZUGban, november 13-án a Cimborák Bábszínház Nagy Lázár József rendezte Cyber Cyrano című darabja, amelyet 13 éven felüli kamaszoknak ajánlanak, valamint november 24-én, 19 órától a Gergye Krisztián társulat Aukció című produkciója Gergye Krisztián rendezésében.
A Váróterem Projekt saját produkciói közül november 14-én, 19 órától újra színpadon az Unpredicted Sinkó Ferenc rendezésében, majd november 20-án 19 órától az Advertego Botos Bálint rendezésében.
A kisebbek sem kerülnek háttérbe, hiszen a Palocsay Kisó Kata rendezte Qkac újra megtekinthető lesz november 23-án, 11 órától.
A már megszokott JamZug zenés műhely kétszer, november 6-án, hétfőn, 20 órától, valamint november 27-én, szintén 20 órától várja a zenekedvelőket.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.