// 2026. november 7., szombat // Rezso

Továbbra is repül az a közalkalmazott, aki ellen vádat emelnek

// HIRDETÉS

Négy szenátor – köztük az RMDSZ-es Cseke Attila – az ártatlanság vélelmére hivatkozva próbálta az ellenkezőjét elérni.

Első házként elutasította a szenátus plénuma azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében nem függesztenék fel tisztségéből azt a közalkalmazottat, aki ellen vádat emeltek. A tervezetet 67 szenátor támogatta és 37 ellenezte, sarkalatos törvényről lévén szó a támogató szavazatok száma nem volt elegendő a jogszabály elfogadásához.

Törölték volna a közalkalmazottak jogállását szabályozó törvényből azt a kitételt, amely előírja, hogy felfüggesztik annak a közalkalmazottnak a munkaviszonyát, aki ellen vádat emeltek emberiesség ellen, az állam, az igazságszolgáltatás, illetve a hatóságok ellen elkövetett bűncselekmények, korrupció, szolgálati bűncselekmények, hamisítás vagy a köztisztséggel összeférhetetlen bűncselekmények miatt.

A javaslatot indítványozó Răducu George Filipescu nemzeti liberális párti szenátor felszólalásában közölte, hogy

már nem támogatja a törvénykezdeményezést, mivel az „nem illeszkedik a PNL irányvonalába”.

A javaslat másik kezdeményezője, Cseke Attila RMDSZ-es szenátor felhívta a figyelmet, számos példa volt már arra, hogy a bíróság elé küldött közalkalmazott ügyében felmentő ítélet született, és visszamenőleg ki kellett fizetni neki a bért azokra a hónapokra, amelyek alatt nem dolgozhatott. „Végül is az ártatlanság vélelmének a gyanú felmerülésétől a jogerős ítélet kimondásáig fent kell állnia” – mutatott rá Cseke.

A regionális fejlesztési minisztérium államtitkára, Sirma Caraman közölte, hogy a kormány támogatja az indítványt, és szintén az ártatlanság vélelmére hivatkozott.

A Népi Mozgalom Pártot képviselő Traian Băsescu felszólalásában úgy fogalmazott, vádemelés esetén a közalkalmazottakkal is úgy kellene eljárni, mint a bírákkal, ügyészekkel vagy katonákkal. „Törvényben kellene szabályozni, hogy amikor egy közalkalmazott ellen vádat emelnek, az intézmény vezetője döntsön arról, milyen más megbízatást ad neki, és így továbbra is megkaphatja a bérét” – mondta Băsescu.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Florina Presadă szerint a kezdeményezés „csorbát ejt a korrupcióellenes harcon”. „Teljesen normális, hogy ha egy közalkalmazott ellen vádat emelnek korrupció miatt, el kell távolítani a tett színhelyéről” – fogalmazott az USR-s szenátor.

Alina Gorghiu (PNL) szenátor felszólalásában elmondta, az indítvány „egyéni kezdeményezés volt”,

a PNL nem hagyta jóvá azt. Hozzátette, több mint húsz olyan alkotmánybírósági döntés született, amelyek alátámasztják a tervezet által törölni kívánt cikkely jogosságát, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága is megerősítette, hogy ilyen esetekben az intézkedés megfelel az EJEB elveinek.

Şerban Nicolae szociáldemokrata párti szenátor az indítvány mellett foglalt állást, a 2016/343-as európai irányelvre hivatkozva, amely kimondja, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak mindaddig ártatlannak tekintendők, amíg bűnösségüket jogszerűen meg nem állapították.

A törvénymódosítást Mircea Cazan és Răducu-George Filipescu (PNL), Cseke Attila (RMDSZ) és Eugen Teodorovici (PSD) szenátorok indítványozták.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro