// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hiába az újságírói tiltakozás, módosítanak az Agerpres működésén

// HIRDETÉS

A szenátus hétfőn megszavazta, hogy ezentúl a parlament kirúghatja a közszolgálati hírügynökség vezetőjét.

Első házként elfogadta hétfőn a szenátus plénuma az Agerpres Román Nemzeti Hírügynökség működésének módosításáról szóló törvénytervezetet, amely többek között előírja, hogy menesztik a vezérigazgatót, amennyiben a parlament nem fogadja el az intézmény tevékenységéről szóló éves jelentést. A tervezetet 64 szenátor támogatta szavazatával, 16-an ellene voksoltak, 27-en tartózkodtak. Az ügyben a képviselőház a döntő fórum.

A módosítást kezdeményező Lucian Romaşcanu kulturális miniszter felszólalásában hangsúlyozta, az állami médiaintézmények alkalmazottjai közül jelen pillanatban az Agerpres vezérigazgatója az egyetlen, akinek a leváltására nincs lehetőség. A miniszter ugyanakkor hozzátette, javaslatának

„semmi köze nincs a vezérigazgató személyéhez”,

sem az intézmény átpolitizálásához. A hírügynökség vezérigazgatóját politikusok (a törvényhozók) nevezik ki, tehát természetes, hogy politikusoknak lehetőségük legyen leváltani őt, ha elégedetlenek azzal, ahogyan a közmédia számára kijelölt szakpolitikákat érvényesíti.

A kulturális minisztérium államtitkára, Gheorghe Popa kijelentette, hogy a kormány támogatja az indítvány elfogadását. Hamarosan a parlament elé terjesztenek egy másik tervezetet is „az Agerpres mélyreható megreformálása” érdekében.

A hétfőn elfogadott törvénymódosítást Lucian Romaşcanu kulturális miniszter mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) több szenátora – Valer-Daniel Breaz, Gabriela Creţu, Ovidiu-Cristian-Dan Marciu és Liviu-Lucian Mazilu – indítványozta.

Alexandru Giboi, az Agerpres vezérigazgatója szerint a törvénymódosítás elfogadása a hírügynökség függetlenségének elvesztését, az intézmény politikai felügyelet alá helyezését jelentené, és a mindenkori parlamenti többség sajtóirodájává tenné a közmédiumot. A vezérigazgató tiltakozását a Románia nyugati szövetségeseinek bukaresti külképviseleteihez,

a nemzetközi médiaszervezetekhez és politikai intézményekhez is eljuttatta.

Alexandru Giboit – a PSD sajtóirodájának volt főnökét – egyébként 2013 februárjában nevezte ki a parlament az Agerpres élére Victor Ponta akkori miniszterelnök javaslatára.

Az Agerpres szerint az EBESZ és több nemzetközi újságíró szervezet is tiltakozott a törvényjavaslat ellen, amelyet az Európa Tanács is a „szólásszabadságot fenyegető veszélyek” között kísér figyelemmel.

Az ellenzék a tervezet ellen nem emelt kifogást, csak azt kérte (eredménytelenül), hogy az igazgató leváltását kössék számszerűsíthető, tehát objektív célkitűzések meg nem valósulásához.

Az ügyben a kétkamarás parlament képviselőháza hozza meg a végső döntést.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro