// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ma van Mihály király születésnapja

// HIRDETÉS

Egy kis rojalizmus. Igazán ráfér erre a román köztársaságra.

Mihály király 1921. október 25-én született, II. Károly román király és Ilona anyakirálynő fiaként. 1927-ben már ő volt az ország uralkodója, mivel nagyapja, I. Ferdinánd király elhunyt, apja, Károly herceg pedig lemondott a trónról és külföldre távozott. Viszont kiskorú volt, ezért régensek uralkodtak helyette 1930-ig, amikor II. Károly visszatért és elfoglalta helyét a trónon. 1940-ben aztán Mihály került a trónra, a Ion Antonescu marsall által végrehajtott puccsot követően. Ezúttal 1947. december 30-ig uralkodott, amikor a román kommunisták lemondásra kényszerítették, majd 1948 januárjában kiutasították az országból.

I. Mihály király az egyetlen, még élő ex-államfő, aki a II. világháború idején is élt.

Az 1989-es rendszerváltás után, 1990 decemberében a Ion Iliescu vezette román hatóságok megengedték, hogy az ex-király ismét Románia földjére lépjen. Ám hamarosan meggondolták magukat, és a királyi családot szállít autót rendőrkordon tartóztatta fel a Bukarest–Ploiești autósztrádán, mert, úgymond, határsértést követett el.

1992-ben Mihály ex-király ismét meglátogathatta Romániát, ám a hatalmas szimpátia-megmozdulástól megrémült hatalom további öt évre megtiltotta neki, hogy az ország területére lépjen. A királyi család végül 2001-ben térhetett haza és foglalhatta el otthonát az Erzsébet-palotában.

Mihály király 1947-ben ismerkedett meg Anna Bourbon-pármai hercegnőt Londonban, akivel 1948-ban kötött házasságot, Görögországban. A királyi párnak öt lánya született.

Az ex-király végül 2011-ben szólalhatott fel a román parlamentben. Bő hatvan évvel azután, hogy elűzték. Mert, úgymond, Románia köztársaság, amelynek nincsenek monarchikus hagyományai. Pedig ha összeszámoljuk Kis-Románia monarchikus évtizedeit, illetve a Mihály király lemondatása óta eltelt időszakot, akkor 1859-től (Alexandru Ioan Cuza trónra lépése) 1947-ig 88 év van, a köztársaság pedig csak 70-edik évét tapossa.

Mihály, Románia ex-királya szerdán tölti 96-ik életévét. Egészségi állapota gyenge. Akárcsak Romániáé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro