Megteheti, mégpedig egy 80 órás bibliaolvasó maraton keretében.
Bizony, kedves Olvasó! Felolvassák a Bibliát. Az első betűtől az utolsóig. Szünet nélkül. A Szól a Szkriptúra nevű akcióra Kolozsváron kerül sor, a Diákművelődési Házban, október 31. (kedd) és november 4. (szombat) között.
A szervezők kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartottak. Jelen voltak: Berke Krisztina (Tófalvi Református Gyülekezet), Ferencz Amália (Szól a Szkriptúra), Dr. Horváth Levente (Bonus Pastor Alapítvány), Szilágyi Szabolcs (Koinónia Kiadó), Szikszai Szabolcs (Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége).
Ennek megfelelően 500 embert igyekeznek mozgósítani, akik a Bibliát szépen felolvassák, átadva a stafétát egymásnak. Az esemény október 31-én délután hatkor indul egy megnyitó rendezvénnyel, utána pedig a résztvevők belevágnak a sűrűjébe.
A teljes akció kicsivel többet tart majd, mint a mesebeli lakodalom, vagyis három napot és négy éjszakát, és egy zárórendezvénnyel ér véget november 4-én, szombaton délután hatkor. Ami közte történik, az maga a felolvasó maraton. Vagyis a résztvevők szünet nélkül olvasnak: a délelőtti órákban 15 percenként, a délutániakban 10 percenként, éjszaka pedig 20 percenként váltják egymást a felolvasók.

Balról jobbra: Szilágyi Szabolcs, Dr. Horváth Levente, Berke Krisztina, Ferencz Amália
Az akcióra gyakorlatilag bárki jelentkezhet, akinek kedve van részt venni benne. Mehetnek csoportok, de magánszemélyek is. Mehetnek magyarok, de románok is. És nem kell feltétlenül felolvasni. Ha valaki csak hallgatni kívánja a szóló Szkriptúrát, simán megteheti. Az akciónak házigazdái is lesznek, akik négyóránként váltják egymást, és a résztvevők rendelkezésére állnak.
Bejelentkezni az akció honlapján és/vagy Facebook-oldalán lehet. Ugyanitt további részletek találhatók a kísérőprogramokról.
Egy dologra felhívják a szervezők a figyelmet:
Tehát csak az vegyen részt az akcióban, aki nyitottan tud közeledni a Szentíráshoz, és ki meri tenni magát a Szónak.
Az akciónak humanitárius vonzata is van: aki szeretné, adományával támogathatja a Wycliffe Bibliafordító Társaság romániai szervezetét, amely épp azzal foglalkozik, hogy roma nyelvre fordítja a Bibliát.
Kiemelnénk az október 31-i megnyitó egyik igen enigmatikus akcióját: egy könyvbemutató keretében a hírek szerint jelen lesz maga a Biblia szerzője. Hogyan? Tessék elmenni, megnézni. Ja, és aki netán úgy dönt, hogy a helyszínen marad éjszakára, azért vigyen magával hálózsákot. A diákművelődési ház mégis csak egy szocreál épület, és nem a kényelméről híres.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.