// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Avatása után két évvel indult el Háromszék hulladékkezelője

// HIRDETÉS

Még így is az ország első integrált hulladékkezelője, amely ténylegesen működik.

Hétfőtől működik a lécfalvi, részben uniós pályázatból épített integrált hulladéklerakó központ, amely egységesen kezeli a Kovászna megyei hulladékot. A központ építésével párhuzamosan bezárták a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és bodzafordulói lerakókat. 

Európai uniós alapokból, kormánytámogatással és önrésszel 20 millió euró értékű üzemet építettek, amelyben szelektív válogató csarnok, komposztáló tér és lerakó is helyet kapott. A két évvel ezelőtt átadott központ azért nem kezdhette meg eddig munkáját, mert sokáig tartott a működtetőt kiválasztó procedúra, amelyet végül egy Bihar megyei cég nyert meg. Tamás Sándor megyei tanácselnök szerint 

ez a legnagyobb környezetvédelmi projekt az elmúlt 25 évben Kovászna megyében. 

„A létesítmény megfelel az európai uniós előírásoknak, a megye nem eurokonform szemétlerakóit bezártuk, ökologizáltuk. A csaknem húszmillió eurós beruházás a megyei önkormányzat legnagyobb projektje. A pénzből 14 millió eurót az Európai Uniótól pályáztunk, 3,1 millió eurót a kormány adott, 2,3 millió a megyei tanács önrésze, amely felvállalta az összes település részét. A lécfalvi központ a következő 35 évre megoldja a szemétproblémát Kovászna megyében, létrehoztunk 24 új munkahelyet, ugyanakkor van lehetőség, hogy bővítsük a létesítményt, és ezt tervezzük is” – mondta el a megnyitón a tanácselnök. 

Ambrus József, az intézmény igazgatója kiemelte: a lécfalvi az egyik első az országban, amely működtetni képes egy integrált hulladékkezelési rendszert. 

Legalább 30 év, míg megtelik

„Az első cella – a tervek szerint – kilenc év alatt telik meg, és összesen három cella van. A 27 évnél azonban többet kellene tartania, mert a lerakott szemétmennyiségnek az uniós normák szerint vagy legalábbis annak mentén csökkennie kellene” – fejtette ki az igazgató. 

Laurenţiu Neculaescu, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára pozitív példának nevezte Kovászna megyét, olyan körülmények között, hogy az Európai Bizottság számos kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen, amiért nem zárta be városi és ipari szemétlerakóit. 

Szép Róbert, az Országos Környezetvédelmi Őrség helyettes főbiztosa elismerően nyilatkozta, hogy Kovászna megye az egyetlen az országban, ahol az integrált hulladékgazdálkodási rendszer teljes mértékben működik, ez azt is jelenti, hogy hosszú távon megoldott a megyében a hulladékgazdálkodás kérdése. 

Szemét dolgok

Többször is címlapra került idén a szemét:

  • Udvarhelyen a kifolyó csurgalék miatt lett botrány, amelyből kiderült, hogy az Udvarhelyszék hulladékkérdését megoldani hivatott lerakó nagy iramban telik meg más megyék szemetéből, és nincs kapacitása kezelni a megnövekedett hozamú csurgalékot;
  • a Szatmár megyei Vetésen az Unicarm húsfeldolgozó szűretlenül engedi a mérgező szennyvizét a Szamosba;
  • Brassóban múlt héten három napig égett egy már lezárt szemétlerakó;
  • Kolozsváron többször kigyulladt, legutóbb a teljes felületén égett a pataréti szeméthegy, amely nyár végén megsuvadt az alá gyűlő csurgaléktól, amely azóta is ellenőrizetlenül folyik ki egy közeli patakba és a közeli terelőút alá, miközben a hatóságok egymáshoz dobálják át a döglött macskát, vagyis a felelősséget.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro