// 2026. november 7., szombat // Rezso

Még mindig ég a brassói szeméttelep

// HIRDETÉS

Közölték a tűzoltók 12 órányi oltás után.

12 órás beavatkozást követően sem sikerült kioltaniuk a katonai tűzoltóknak a brassói hulladéktárolónál kiütött tüzet, írja az Agerpres hírügynökség a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője, Ciprian Sfreja tájékoztatása alapján.

„Öt tűzoltókocsi vesz részt a helyszíni beavatkozáson, földdel is próbáljuk oltani a tüzet. Vannak olyan tűzfészkek, ahová nem ér el a vízsugár, a szél miatt pedig könnyen újra lángra kaphat a hulladék. A tűzvész csütörtökről péntekre virradóan ütött ki 2:30-kor. A lángok terjedését megfékeztük, de továbbra is dolgozunk a kioltásán” – mondta a szóvivő.

Barabás László, a város alpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a tűz két hulladéktároló cella között ütött ki, ugyanis ökologikus tárolóról van szó.

„A tűz az egyik lezárt cellánál ütött ki, ahol már nem tárolnak újabb hulladékot. A kettes cellát lezárták, és a harmadik cellát nyitották meg. Pont a kettő között ütött ki a tűz. Olyan gázok szabadulnak fel, amelyek táplálják a tüzet. A víz és a föld mellett kavicsot is használnak a tűzfészkek kioltására” – mondta az alpolgármester.

Mircea Hirean, a Brassó megyei környezetvédelmi őrség felügyelője a hírügynökségnek megerősítette, hogy egy magánvállalkozás által kezelt brassói hulladéktárolóról van szó, amely rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel.

A két napja kigyulladt, és még használatban lévő kolozsvári szeméttelep ügyében ma se sikerült előrelépni. Hiába tárgyalt a prefektus a Kolozs megyei tanács elnökével, az utóbbi nem tudta keresztülvinni akaratát, hogy készültségi állapotot hirdessenek, amely szerinte megkönnyíti a bürokráciát a szükséges intézkedések – a szeméthegy alól szivárgó csurgalék elvezetése és megtisztítása – meghozásához. A döntést a készültségi állapot kihirdetéséről jövő hétre halasztották.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro