// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Lökdösődés tüntetők, sajtósok és a PSD „verőlegényei” között a bíróság előtt

// HIRDETÉS

Kisebb csetepaté alakult ki, amikor Liviu Dragnea el akarta hagyni a Legfelsőbb Bíróság épületét.

Botrány alakult ki kedden a Legfelsőbb Bíróságon Liviu Dragnea támogatói és az ellene tüntetők között, miután lejárt a hivatali visszaélésre való felbujtás miatt indított per tárgyalása. A feszültségek akkor kezdődtek, amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője a Legfelsőbb Bíróságra érkezett, és egy tízfős tüntetőcsoport fogadta.

Később a tárgyalóteremben többedmagával megjelent Codrin Ştefănescu. A férfi szóváltásba keveredett Mălin Bot újságíróval, majd elhagyta a termet.

A tárgyalást követően Dragnea kilépett a bíróság épületéből, egy férfi pedig meggátolta, hogy Mălin Bot újságíró kijöjjön az épületből, azonban egy csendőr „kiszabadította”. Dragnea támogatói

lökdösni kezdték a tüntetőket és az újságírókat a bíróság belső udvarán,

annak ellenére, hogy jelentős számú csendőr volt a helyszínre vezényelve. Mălin Bot újságíró arra panaszkodott, hogy egy férfi megütötte őt. A támadót a csendőrség kiemelte a tömegből.

„Nem »gorillákkal« érkeztem. Nem tudom kik ezek az emberek, én a bíróságon voltam. Nem hívtam ide senkit” – nyilatkozta Dragnea, aki a tömeg miatt nehezen jutott el személygépkocsijáig. Codrin Ştefănescu azt mondta, azért jött a szociáldemokrata párt tagjaival és forradalmárokkal a bíróságra, mert a televízióban látta, hogy agresszív tüntetők vannak a helyszínen.

„A televízióban hallottam a tárgyalásról. Megtudtam, hogy a Legfelsőbb Bíróság székhelye előtt Mălin Bot csapata van, hivatásos tüntetők, akik agresszívak és hangosbemondóval érkeznek Dragnea vagy bármely szociáldemokrata politikus tárgyalására. Mivel párttársak vagyunk, eljöttünk néhányan, hogy támogassuk Dragneát. Nem hívtam testőröket”

– magyarázta Codrin Ştefănescu.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2016. július 15-én állította bíróság elé hivatali visszaélésre való felbujtás és csalás miatt a Szociáldemokrata Párt elnökét, Liviu Dragneát, aki a tettek elkövetése idején a Teleorman Megyei Tanács elnöke volt. Ugyanabban az ügyben Dragnea volt feleségét, Bombonica Prodanát, a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóság akkori magas beosztású hivatalnokát, valamint több más személyt is bíróság elé állított a vádhatóság.

A DNA szerint Dragnea közbenjárt annak érdekében, hogy a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazzon két személyt – Adriana Botorogeanut és Anisa Niculina Stoicát –, akik valójában mindketten a Szociáldemokrata Párt Teleorman megyei szervezeténél dolgoztak. Adriana Botorogeanut 2005-ben alkalmazták mint az intézmény adminisztratív osztályának szakfelügyelőjét, Anisa Niculina Stoicát pedig 2006-ban vették fel referensi munkakörre.

A vádhatóság szerint azonban a két szóban forgó alkalmazott soha nem jelent meg a munkahelyén,

és a munkaköri leírásában szereplő feladatok közül egyet sem látott el, ehelyett mindketten a Teleorman megyei PSD-nél tevékenykedtek. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro