// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Katalán népszavazás: frontális támadást indítottak a spanyol hatóságok

// HIRDETÉS

Mindent megtesznek, hogy lehetetlenné tegyék a referendum megtartását.

A spanyol kormány katalóniai megbízottja bejelentette, hogy kiiktatták a vasárnapra tervezett függetlenségi referendum szavazó- és szavazatszámláló rendszerét, teljes mértékig lehetetlenné téve a népszavazás megtartását.

A katalán legfelsőbb bíróság (TSJC) pénteken határozatban szólította fel a Google-t, hogy blokkolja és törölje azt a mobiltelefonos applikációt, amelyet a katalán kormány készíttetett, hogy a felhasználók megkereshessék, hova kell menniük voksolni a spanyol hatóságok által betiltott vasárnapi függetlenségi népszavazáson, amelyet az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított.

A spanyol kormány szombaton azt is bejelentette, hogy a szavazásra kijelölt 2315 iskola közül 1300-at már lezártak a rendőrök. A rendőrség a szavazóhelyiségnek kijelölt iskolákban lévő szülőket felszólította, hogy vasárnap 6 óráig hagyják el az épületeket.

Katalóniában ugyanis „pizsamapartikkal” próbálják nyitva tartani az iskolákat; szülők, gyerekek, tanárok készülnek arra, hogy vasárnapig a szavazóhelyiségeknek kijelölt iskolákban maradnak, hogy meg lehessen tartani a referendumot, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett.

Az emberek állítólag arra számítanak, hogy a katalán rendőrök nem lépnek fel velük szemben, és vasárnap végül engedik majd kinyitni az iskolákat, hogy szavazni lehessen.

Az esemény jelentőségét az adja, hogy a referendumnak nincs érvényességi küszöbe, ha több az igen szavazat az elszakadásra, mint a nem, a kormány elindítja az elszakadási folyamatot, de a katalán elnök néhány napja egy interjúban azt mondta: alacsony, például 15-25 százalékos részvétel esetén erre mégsem nem kerül sor.

Spanyolország más részein is érezhető a katalán eseményekkel kapcsolatos feszült várakozás, egyre több városban, egyre több erkélyen és ablakban jelennek meg a spanyol zászlók, amelyek a nemzet egységét hirdetik.

Az ABC című lap szerint az elmúlt hetekben megnégyszereződött a nemzeti lobogók eladásaink száma Spanyolországban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro