// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az amerikai nagykövet továbbra is aggódik a román igazságszolgáltatás miatt

// HIRDETÉS

Hiába szólt be neki az igazságügyi miniszter, hogy csak ne aggodalmaskodjon, mert nem végzett jogot, így nem ismerheti a román jogállamiságot.

Az igazságügyi törvények módosítását célzó jelenlegi tervezet visszavetheti az állam igazságszolgáltatási intézményeit egy olyan fejlettségi szintre, amelyen még nem állt jól a korrupcióellenes harc és a jogállamiság – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek pénteken adott interjújában Hans Klemm, az USA bukaresti nagykövete.

Az amerikai diplomata Tudorel Toader igazságügyi miniszter csütörtöki kijelentésére is reagált. Toader ugyanis azt nyilatkozta csütörtök este az Antena 3 televíziócsatorna műsorában, hogy az USA nagykövete nem jogász és nem ismeri a romániai jogállamiság mechanizmusait, a romániai hatóságok viszonyrendszerét, így nem is tudja kontextusba helyezni az igazságügyi törvények módosítását célzó javaslatot.

„Igaza van, valóban nem végeztem jogi egyetemet. Mindazonáltal közgazdaságtant tanultam. A közgazdaságban tényekre és statisztikákra épül a munka. A romániai jogállamisággal kapcsolatos aggodalmaink sem érzelmekre vagy ismerethiányra alapulnak” – szögezte le a nagykövet.

Klemm elmondta: az Amerikai Egyesült Államokban „nagyra értékelik” Románia korrupcióellenes harc terén elért megvalósításait, és „ez a fejlődés számokban kimutatható”, tette hozzá, a Világbank kormányzati mutatóira utalva.

„Ha szemügyre vesszük a kormányzati mutatóikat, hat ilyen mutató van, de kettőnek közvetlen hatása van ebben a kérdésben: az egyik a korrupció ellenőrzését monitorozza, a másik a jogállamiságot. A Világbank legfrissebb, 2004–2015-ös periódust elemző statisztikái szerint Románia pozíciója a korrupció kontroll alatt tartása tekintetében 20%-kal javult, a jogállamiság tekintetében pedig 30%-kal” – mondta Klemm.

Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete az igazságügyi törvények módosítását célzó tervezetről azt mondta: országát aggodalommal tölti el, hogy a kérdéses módosítások visszavethetik a román állam igazságszolgáltatási intézményeit egy olyan szintre, amelyen még nem állt jól a korrupcióellenes harc és a jogállamiság. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro