// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Már megint alaposan beolvasott Iohannis a kormánypártoknak

// HIRDETÉS

Amiért védik a korrupcióval gyanúsított minisztereiket.

Bírálta Klaus Iohannis államfő kedden a bukaresti kormány vezető erejének számító Szociáldemokrata Pártot (PSD), amiért - ahelyett, hogy leváltotta volna - megvédte két korrupciógyanúba keveredett miniszterét.

Az elnök leszögezte: állásfoglalása nem arról szól, hogy bűnösnek tekintené Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettest, illetve Rovana Plumb európai alapokért felelős tárca nélküli minisztert. Rámutatott: nem ismeri ügyük részleteit és nem az ő dolga, mint ahogy nem is a PSD dolga bűnösségük vizsgálata. Mint mondta: ez a bíróságra tartozik, elnökként viszont olyan kormányt akar látni az ország élén, amelyre nem vetül a gyanú árnyéka.

„Romániában annak kellene normálissá válnia, hogy az állam vezetésében ne vegyenek részt bűnvádi ügyekben gyanúsított, megvádolt vagy elítélt emberek" - jelentette ki a jobboldali elnök. Megjegyzése nemcsak a frissen megvádolt minisztereknek szólt, hanem a PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció házelnöki tisztségeket is betöltő két pártelnökének, ugyanis mind Calin Popescu Tăriceanu, a liberális ALDE elnöke, mind Liviu Dragnea, a PSD elnöke vádlottként látogatja a bíróságokat, utóbbit pedig egy korábbi korrupciós perben már jogerősen el is ítélték.

Iohannis bírálta az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló kormányzati javaslatokat is. Aggasztónak tartja, hogy az államfőt ki akarják hagyni az ügyészségi vezetők kinevezésének folyamatából, mivel szerint az elnök a garancia arra, hogy a korrupció elleni harcra nem telepszik rá a politika. Azt is kifogásolta, hogy az igazságszolgáltatási felügyeletet - a bírák és ügyészek szakmai testületétől - az igazságügyi minisztérium fennhatósága alá akarják rendelni, amely szerinte szintén a politikai kiszolgáltatottság aggályát veti fel.

„Sok bűnvádi eljárás alá vont befolyásos politikus nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, és el akarja hitetni, hogy az igazságszolgáltatás nem működik. Maximális civil szerepvállalásra van szükség: akik egy egészséges társadalmat és jogállamot akarnak, azoknak hallatniuk kell hangjukat ebben a vitában" - toldotta meg egy híveihez intézett Facebook-felhívással Iohannis kedd esti sajtónyilatkozatát.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken közölte, hogy eljárást kezdeményezett a kormány két tagja ellen, akiket hivatali visszaéléssel gyanúsít egy dél-romániai - Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök által is szívesen látogatott - horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatásának ügyében.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro