// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szövetségben rajtolnak a függetlenek

// HIRDETÉS

Öt kolozsvári színház műsorát, jegyvásárlását és vélhetően közönségét fogja össze egy közös naptár és egy kártya, amely díjazza a legkíváncsibb és legkitartóbb nézőket.

Magukon, egymáson és a közönségükön is segítenek a kolozsvári színházak egy online előadáskínáló naptárral. A naptár a ma indult teatruincluj.ro (színház Kolozsváron) platformon fut, ezt mutatták be keddi sajtótájékoztatójukon a két kőszínház: a román Lucian Blaga Nemzeti Színház és az Állami Magyar Színház, illetve három független színházi kezdeményezés: az Ecsetgyár köré tömörült alkotók, a Reactor és a Váróterem Projekt képviselői utóbbi otthonában, a ZUG.zone-ban.

 

Több közös beszélgetés és egy közös tábor során találták ki, milyen stratégiával és eszközökkel próbáljanak új nézőket bevonzani, és hogyan ismertessék meg saját közönségükkel a többiek előadásait – mesélte Kelemen Kinga, a Groundfloor Group Egyesület vezetője.

 

 

Kelemen Kinga kezdeményezte a színházak összefogását | Fotók: Szabó Tünde

 

Hogy a nagyon bőséges kolozsvári eseménykínálatban az előadások ne vesződjenek el, és a társulatok ne egymással versengjenek a nézőkért, mától két eszközt vetnek be:  

  • a teatruincluj.ro weboldalon naptárba rendezve jelennek meg az öt társulat előadásai, azok legfontosabb adatai (szerző, rendező, színészek, az előadás nyelve, esetleg feliratának nyelve, hol játszák stb.) rövid leírással és közvetlen linkkel arra az oldalra, ahol jegyet lehet venni vagy foglalni rájuk. A naptárban időpont és társulat szerint is lehet keresni, illetve a kiválasztott eseményt lementhetjük saját guglis naptárunkba;
  • az Interdependent kártya: ha ezt előadások előtt felmutatjuk, az öt intézmény mindegyikénél lepecsételik, ahova az évad során ellátogatunk. Vagyis ha legalább egyszer elmegyünk mind az öt színházba, akár fesztiválelőadásra is, az általunk kiválasztott hatodik előadást ingyen nézhetjük meg.

Egyelőre ötezer kártyát nyomtattak, és optimista becsléseik szerint az évad végére legalább 50 személy gyűjti be mind az öt pecsétet, mondta Kelemen Kinga. Legalább is ők arra készülnek, hogy az első ötven ilyen személyt meglepetésdíjban részesítsék.

 

 

Interdependent kártyát annál a partnerszínháznál lehet igényelni, ahova először látogat el a néző ebben az évadban. A hatodik előadás megtekintéséhez regisztrálni kell a kártyát a már említett teatruincluj.ro oldalon névvel, email címmel, a kártya számával.

 

A naptár és a kártya kiötlését és megvalósítását zömében a román kulturális alap, kisebb részben a kolozsvári városháza támogatja. Ezeket mindegyik színház a saját honlapján és Facebook-oldalán is reklámozza, illetve az online térben közösen is népszerűsítenek majd előadásokat, képzéseket szerveznek a közönségszervezői és kommunikációs munkát végző kollégáiknak, évad végén pedig kiértékelik a kártyák és a weboldal forgalmát: hoztak-e új nézőket, mekkora volt az átfedés a színházak közönsége között, és merre mozduljanak a következő évadban.

 

Hova érdemes menni előadásra és pecsétért?

A Kolozsvári Állami Magyar Színház évadtervét itt ismertettük, a függetlenek pedig nagyon erős héttel indítanak: három előadást nézhetünk meg náluk két-két alkalommal.

 

A Reactor már szeptember elején megnyitotta kapuit, de erre a hétre időzítette az idei első bemutatóját. Holnap elő-, 27-én rendes bemutatón láthatjuk a Miracolul de la Cluj (A kolozsvári csoda) darabot David Schwartz rendezésében – ismertette Oana Mardare társulatvezető. A kolozsvári csoda nem más, mint a Caritas néven a kilencvenes évek elején futó piramisjáték, amelyen sokan nyertek, még többen vesztettek, egyesek minden megtakarításukat, akár a lakásukat is.

 

Az előadás a Caritas-jelenséget próbálja megmutatni, hogyan működött, és mi az, ami még most is működik belőle, mert a sztori nem zárult le a piramis ledőlésével.

 

 

Oana Mardare, a Reactort vezető színésznő

 

Ugyanilyen kemény és láthatatlan problémát dolgoz fel az Ecsetgyár szintén dokumentarista produkciója, a Sclavi (Rabszolgák). A jelenkori és Romániában is létező rabszolgaság egy értelmiségi pár kapcsolatán keresztül szivárog át hozzánk, amelynek tagjai szembesülnek egy esztenáról szabadult rabszolga történetével, foglalta össze a sztorit számunkra Miki Braniște.

 

A rabszolgaság jelensége mellett azt a kérdést is boncolgatja az előadás, hogy mi a művészek szerepe a társadalomban, milyen változást tudnak generálni, hol a változtatási képességük határa. Ennek ellenére ez a legviccesebb előadás az eddigi ecsetgyári produkciók közül, a szövege tele van humorral, biztosított a Temps d'image fesztivált is szervező színházi szakember.

 

 

Független fogas a ZUG-ban

 

A Sclavi-ot szeptember 28-án és 29-én láthatjuk az Ecsetgyárban, amelynek udvarán most épp egy kotrógép dolgozik, ne ijedjünk meg tőle, attól még a stúdióterem működik és vár minket – biztosított Kelemen Kinga. 

 

Az Ecsetgyár radikális átalakításon megy keresztül, már biztos nem lesz az a többezer négyzetméteres kultúrközpont, amilyennek megismertük, a főépületben például céges irodák működnek majd, de még ők, az ott alkotó művészek sem tudják, milyen lesz az átalakulás után, vázolta Miki Braniște, aki arra a kérdésre, hogy mi a független társulatok három legnagyobb problémája, gondolkodás nélkül adta meg a választ:

  • hozzáférés az erőforrásokhoz (eseti támogatásokra tudnak pályázni, ami hosszú távon kiszámíthatatlan);
  • kifáradás (ugyanaz a csapat alkotja az előadásokat, szervezi a közönséget, pályázik költségvetésre, bonyolítja a marketinget);
  • infrastruktúra (a helyiségek kicsik és hidegek).

És még ez az infrastruktúra is bizonytalan az erőteljes dzsentrifikáció miatt: mindegyik társulat helyiségének közvetlen szomszédságában hihetetlen mértékű és ritmusú ingatlanfejlesztés zajlik, puccos irodaépületek bukkannak fel egyre-másra a belváros peremén. Aminek eredményeként a művészek még egy fokkal kinnebb fognak szorulni földrajzilag, jósolja Kelemen Kinga.

 

 

ZUGprogram

 

Ennél bizonytalanabb már csak a Váróterem Projekt legújabb előadása: Unpredicted. Annyi bizonyos, hogy a már sikerdarabokat maga mögött tudó Sinkó Ferenc rendezi, mert nagyon szerettek volna együtt dolgozni, mondta Imecs-Magdó Levente társulatvezető. Elárulta még, hogy nagyon kevés szöveg lesz az előadásban, de nem tánc, inkább performansz jellegű lesz.

 

Az ajánlójában egy rakás un-nal kezdődő angol szó olvasható az unanticipatedtől az unbrokenig, majd azt ajánlják: Choose one. These are the possibilities. A lehetőségek közül szeptember 29-én és 30-án lehet választani a ZUG-ban. Hogy melyiket érdemes? Unpredicted.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS