// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Száz szíriait fogad be Románia a betelepítési kvóták alapján

// HIRDETÉS

Erről a kormány döntött.

Románia befogad száz, Törökországban nyilvántartásba vett szíriai állampolgárt az Európai Unió Tanácsának a kötelező betelepítési kvótákról tavalyelőtt elfogadott 1601-es számú határozata alapján. Az erről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg a hivatalos közlönyben.

A szíriaiak cégalapítási, munkavállalási, családegyesítési célból vagy turistavízumuk érvényességének meghosszabbítása végett kérvényezhetik a 90 napos tartózkodásra jogosító vízumot a román hatóságoktól, amit Bukarest 30 napon belül elbírál. A román idegenrendészeti eljárás szerint a 90 napos vízum több alkalommal meghosszabbítható, amíg a már Romániába érkezett külföldi megkapja a tartózkodási engedélyt, vagy kiutasítják az országból.

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozat egyebek mellett arra a tavaly márciusi megállapodásra hivatkozik, amely szerint a görög szigetekről Törökország által visszafogadott minden szíriai állampolgárért cserébe az EU egy másik szíriait telepít át a tagállamok területére Törökországból.

A vállalkozóként román vízumot igénylő külföldieknek igazolniuk kell, hogy rendelkeznek legalább 100 ezer euróval ha kft-t, illetve legalább 150 ezer euróval, ha részvénytársaságot akarnak alapítani. A munkavállalóknak kérelmükhöz egy Romániában bejegyzett cég állásajánlatát kell csatolniuk. Családegyesítésre hivatkozva férj, feleség, gyermek vagy magát eltartani képtelen szülő kérheti a vízumot, amennyiben a már Romániában tartózkodó befogadó szállást tud biztosítani számára, és legalább a minimálbér szintjét elérő rendszeres jövedelemmel rendelkezik.

Beutazási kérelmeiket a szíriaiak a törökországi román külképviseleteken terjeszthetik be. A kormányhatározat három évig lesz hatályban. A bevándorlási hivatalnak (IGI) havonta kell tájékoztatnia az Európai Bizottságot a jogszabály alapján Romániába befogadott szíriaiak számáról.

Románia 2015-ben ellenezte az Európába érkezett migránsok megszabott kvóták szerinti szétosztását a tagállamok között, az önkéntes szolidaritás elvét hangsúlyozva, a kvótahatározat végrehajtását azonban nem tagadta meg. Klaus Iohannis államfő a kvótahatározat tavalyi kiegészítése alkalmával is azt szorgalmazta, hogy csak a tagállam önkéntes felajánlása alapján lehessen valamely európai uniós országba közvetlenül Törökországból áttelepíteni a migránsokat.

Az IGI augusztus elején azt közölte: Románia az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb, mindössze hétszáztíz menedékkérőt vett át más európai uniós tagállamoktól a kötelező betelepítési kvóták alapján, mivel a feltételezettnél jóval kevesebben teljesítik az áttelepítési feltételeket.

Korábban a bukaresti sajtó azzal magyarázta a kvótarendszer által Romániának szánt menedékkérők távolmaradását, hogy maguk az érintettek sem akarnak - a schengeni tagállam Olaszország vagy Görögország helyett - Romániába költözni.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro