// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

A mesebeli okos leány módjára döntött a bíróság a Székely Szabadság Napjáról

// HIRDETÉS

Részben adott igazat az autonómia-felvonulás szervezőinek.

Első fokon felemás ítéletet hozott a Maros megyei törvényszék a székely szabadság napjára, 2018. március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonulásról – számol be az MTI.

A pénteken hozott ítélet kivonata a romániai bíróságok portálján jelent meg. A törvényszék közölte, hogy részben adott igazat a panaszosnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérintézményeként működő Siculitas Egyesületnek: nem semmisítette meg azt az átiratot, amelyben a polgármester a jövő évi rendezvény korlátozását közölte, de érvénytelenítette azt az átiratot, amelyben a polgármesteri hivatal válaszolt a Siculitas Egyesületnek az emiatt benyújtott előzetes panaszára.

A törvényszék arra kötelezte a polgármestert, hogy orvosolja a Siculitas előzetes panaszát. A pereskedés előtti előzetes panasz benyújtását a törvény írja elő a panaszosnak abban a reményben, hogy a felek pereskedés nélkül rendezik a nézeteltérést.

A Siculitas egyesület már ez év március 16-án bejelentette a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban a jövő évre tervezett megmozdulást, hogy jusson idő az esetleges bírósági jogorvoslatra is. A törvény értelmében a polgármester csak a bejelentés utáni 48 órában tilthat be egy tömegrendezvényt. A határidőn túli tiltás miatt tavaly már pert nyert az egyesület a polgármesteri hivatal ellen.

Kincses Előd, a panaszos ügyvédje az MTI-nek nyilatkozva meglehetősen furcsának tartotta az ítéletet. Megjegyezte, hogy a megsemmisített átiratban nem a polgármester, hanem a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka válaszolt panaszukra, és utasította el érveiket.

„Kötelezte a törvényszék a polgármesteri hivatalt, hogy az előzetes panaszunkat oldja meg. Úgy tekintette, hogy a válasz, amit adtak, nem az előzetes panaszunk megoldása” – értelmezte az ítéletet Kincses Előd.

Mint arról korábban beszámoltunk, a marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka arra a törvénycikkelyre hivatkozva kifogásolta a felvonulást, amely tiltja a kórházak előtti tömegrendezvények szervezését. A felvonulás évek óta kialakult útvonala ugyanis elhalad egy kórház mellett, amelynek amúgy egy másik utcából is van bejárata.

Kincses Előd arra emlékeztetett, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat 1998-ban hozott határozatban sorolja fel azokat az utcákat, tereket, amelyeken nem szabad tömegrendezvényeket szervezni, és a felsorolásban nem szerepel az a kórházzal szomszédos utca, amelyre a hivatal hivatkozik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro