A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács nagyváradi ülésén nem mindenben értettek egyet a résztvevők, de abban igen, hogy tovább kell folytatni az autonómiaküzdelemet.
A Kárpát-medence magyar közösségei nem adták fel az autonómiáért folytatott harcukat, de a közösségeknek az őket érő támadások ellen is egyfolytában védekezniük kell – jelentette ki Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) nagyváradi ülésén.
Az államtitkár KMAT idei második ülésének nyilvános részén felszólalva megállapította, hogy egyedül a Vajdaságban sikerült előrelépni az autonómia területén. Úgy vélte, amíg a székelyföldi magyar ember is közömbös az autonómia iránt, addig kevés esély van a sikerre. Szerinte elsősorban a saját közösség autonómia iránti igényét kell megerősíteni, majd a román közösségét, ehhez kell hozzáilleszteni a magyar és a román politikát, és ehhez kell nagyhatalmi, európai uniós támogatást szerezni.
– jegyezte meg az államtitkár, aki arra is kitért, hogy a magyar nemzetpolitika immár arra törekszik, hogy a Kárpát-medence magyar közösségei boldogulni is tudjanak a szülőföldjükön. Ezért a hagyományos nemzetpolitikai területek mellett a magyar közösségek gazdaságát is támogatja. Az államtitkárnak az autonómia iránti közönyre vonatkozó megállapítását mind Tőkés László KMAT-elnök, mind pedig Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke vitatta.
Tőkés László a székelyek autonómiaigényét a templomba ritkán járó, de mégis hívő emberek vallásosságához hasonlította. A KMAT elnöke szerint történelmi előzményei vannak annak, hogy az erdélyi magyarságban erősebb az autonómiaigény, mint a Kárpát-medence más magyar közösségeiben. Az erdélyi magyarság öntudatába ugyanis beépült, és maradványaiban máig megmaradt az erdélyi államiság tudata – vélte Tőkés László.
.jpg)
A politikus úgy vélte: a Magyarországot felszabdaló trianoni döntés centenáriumát megelőző fokozódó magyarellenesség is a közösségi önrendelkezés hiányára vezethető vissza.
„Gordiuszi megoldás volna, ha a nemzeti önrendelkezés közösségi jogát tudnánk érvényesíteni. Tovább kell folytatnunk törvényes küzdelmünket az autonómia különböző formáinak a megvalósítása érdekében” – jelentette ki Tőkés László.
Szilágyi Zsolt úgy vélte: a székelyek 2013 októberében tartott nagy menetelése vagy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2007-ben tartott nem hivatalos mozgó urnás népszavazása is jelezte, hogy az autonómia népakarat Székelyföldön. A politikus szerint
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott felszólalásában azt hangoztatta, hogy a magyar közösségeknek előbb a közösségeiken belül kell egységesíteniük autonómiaelképzeléseiket, és csak ezután szabad megszólítaniuk országaik vezetését.
Úgy vélte: a Székelyföldre vonatkozó két autonómiatervezet között a leglényegesebb különbség, hogy míg az SZNT a történelmi Székelyföld számára kér területi autonómiát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) tervezete Hargita, Kovászna és Maros megye területére vonatkozik. Utóbbi terület nagyobb és olyan kistérségeket is magába foglal, amelyeken kisebbségben élnek a magyarok. A miniszterelnöki megbízott abbeli szándékának adott hangot, hogy
A KMAT ülése után Nagyváradon Hogyan lesz autonómia? Hol az ördöglakat kulcsa? címen autonómiakonferenciát is tartanak, amelyre a téma több európai szakértőjét is meghívták.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.