Daniel Dragomir egykori SRI-ezredes állításai sokkolták a parlamenti szakbizottságot.
Bizonyítékokat mutatott be Daniel Dragomir egykori SRI-ezredes a hírszerzés tevékenységét felügyelő parlamenti bizottságnak arra vonatkozóan, hogy 2009-től kezdve öt éven át hogyan hallgattak le politikusokat, üzletembereket, újságírókat arra hivatkozva, hogy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek.
A keddi meghallgatás után Claudiu Manda, a testület elnöke azt mondta: több kérdést még egyszer feltettek Dragomirnak, mivel
többek között az, hogy a volt ezredes szerint a SRI állt a képviselőház egyik korábbi elnöke mögött, míg mások ellen a titkosszolgálat közbenjárására indított vizsgálatot a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A bizottság azért hallgatta meg Dragomirt, hogy megpróbálja megérteni, hogyan zajlottak a dolgok pár évvel ezelőtt ezen a területen: a lehallgatási engedélyetek hat hónapra kapta a SRI, de háromhavonta meghosszabbították, így akár öt évig is elhúzódhattak a lehallgatások. Ezt követően a SRI kérésre átadta ezeket az adatokat a DNA-nak, amely aztán felhasználta a bűnvádi eljárás során.
A volt SRI-tiszt tanácsokat is adott a bizottság tagjainak arra vonatkozóan, hogy milyen irányba induljanak, ha meg akarják ismerni az általa mondottak részleteit. Átadott egy 65 nevet tartalmazó listát, akiket szerinte eredményesen lehet meghallgatni a parlamenti bizottságban. Manda szerint a listán aktív és már nem aktív SRI-tisztek, újságírók, politikusok, üzletemberek neve szerepel.
Dragomir arra is mondott példát, hogy a SRI vezetőségében ülők hogyan jelölték meg a célpontszemélyeket akik ellen aztán a titkosszolgálat és DNA vizsgálatot indított.
„Sokkoltak a nevek. Az a személy, akiről Dragomir azt állította – és ezt bizonyítani is fogja –, hogy támogatást kapott bizonyos SRI-alkalmazottaktól, a képviselőház egyik volt elnöke. Beszélt
Erre is mondott példát, nevet. Várjuk, hogy a következő meghallgatáson bizonyítékokat hozzon” – Claudiu Manda.
Dragomir meghallgatása a SRI-t felügyelő parlamenti bizottságban a jövő héten, kedden folytatódik.
Daniel Dragomir néhány nappal ezelőtt beszélt az egyik televízióban a SRI és a DNA összefonódásáról és a lehallgatásokról.
Florian Coldea, a SRI volt igazgatóhelyettese határozottan cáfolta Dragomir vádjait.
Az év elején a Bírák Romániai Szövetsége (UNJR) közzétett egy dokumentumot, amely közvetlenül bizonyítja, hogy több titkosszolgálat, különösen a SRI éveken át aktívan és közvetlenül részt vett a korrupcióellenes bűnüldöző szervek munkájában.
Daniel Dragomir egyébként a Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész elleni kémkedés miatt kirobbant Black Cube-botrány kulcsfigurája, vádpontok hosszú sora miatt indult ellene bűnvádi eljárás.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.