// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szijjártó: nem hagyjuk magukra az Erdélyben és Kárpátalján élő magyarokat

// HIRDETÉS

A végsőkig elmennek, megvédik a magyarokat, akárhol is élnek – mondja.

Nem hagyjuk magukra az Erdélyben és Kárpátalján élő magyarokat, a végsőkig elmegyünk az őket érintő konfliktusokban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető hangsúlyozta: a magyar külpolitika kötelessége megvédeni a magyar embereket, akárhol is élnek.

Mint mondta

„szégyenletes és gyalázatos, a kisebbségek jogait durván” megsérti

az ukrán oktatási törvény módosítása, aminek az ügyében a bolgár, a román és a görög külügyminiszterrel közösen lépnek fel. Ez világosan mutatja, hogy nem magyar–ukrán ügyről van szó – mutatott rá.

Kifejtette: közös levelüket csütörtökön az ukrán külügyminiszterhez, az Európa Tanács főtitkárához és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához is eljuttatták. Közölte, minden nemzeti kisebbség jogait durván megsértették, ezt senki nem hagyhatja szó nélkül. Hozzátette: kezdeményezik továbbá, hogy az uniós külügyminiszterek tanácsának októberi ülésén tűzzék napirendre az ügyet.

Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal. A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása pedig csak az első négy osztályban engedélyezett.

Szijjártó Péter kitért arra: Romániában

a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében egészen kritikus a helyzet,

több mint száz magyar diákot kényszerűségből 15 intézményben „szórtak szét” a megyében.

Mint mondta, a nulladik, azaz előkészítő, az ötödik és a kilencedik évfolyamba jelentkezett diákok esetében a legrosszabb a helyzet. A nulladik és ötödik osztályosok magyar nyelvű iskolákban folytatják a tanulmányaikat, de különböző intézményekben, és csaknem minden kilencedikesnek gimnázium helyett szakiskolában kellett megkezdenie a tanulmányait.

Úgy látja, Romániában ahelyett, hogy a megoldásra törekednének – hiszen kiderült, hogy csak a román hatóságokon múlik, működhet-e tovább az iskola –, „elővették újra a nacionalista kártyát”, egy képviselő ugyanis kezdeményezte, hogy az iskolaépület átadásának visszavonását fontolják meg.

Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa kezdeményezte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro