// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kormányra készül az RMDSZ?

// HIRDETÉS

Fura dolgok történnek az utóbbi időszakban.

Kedvezően minősítette a képviselőház munkaügyi bizottsága az RMDSZ törvénymódosítási kezdeményezését, amely a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra csökkentené a közigazgatási törvény által előírt anyanyelvhasználati küszöböt azokon a településeken, ahol a románon kívül más nemzeti közösségek is élnek.

A bizottság kedden iktatta írásos formában a még szeptember 5-én meghozott döntést.

A tervezetet május végén nyújtotta be az RMDSZ harminc képviselője és szenátora, júniusban azonban lekerült a bizottságok napirendjéről, miután a PSD és az RMDSZ nem tudott megegyezni a Grindeanu-kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány támogatásáról.

A módosítást most ismét elővették, a képviselőház PSD-s többségű munkaügyi bizottsága pedig sürgősségi eljárással (!) tárgyalta meg és javasolta elfogadásra a plénumnak (szavazati többségel, négy tartózkodással).

Ez a fejlemény meglehetősen furának tűnhet, mivel Liviu Dragnea PSD-elnök kedden (tehát a bizottság ülése előtt egy nappal) még határozottan leszögezte, hogy „semmilyen formában” nem támogatja az RMDSZ javaslatát.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a múlt héten tagadta, hogy az őszi parlamenti ülésszak eleje óta tárgyaltak volna a PSD-vel a nyelvhasználati küszöb csökkentéséről. A témát Ludovic Orban PNL-elnök szedte elő, azt állították, hogy

a nyelvhasználati küszöb csökkentése az ár, amit a PSD megfizet az RMDSZ-nek a támogatásért cserébe.

„Hogy a PNL miről beszél, nem tudom, nem értem, miért hozták fel most ezt a témát, vélhetően azért, mert nincs más” – mondta Kelemen a múlt pénteken.

Az is eléggé furcsa, hogy a PSD éppen most tesz ilyen engedményt, amikor a politikában, a közbeszédben, a nyilvánosságban ismét jelen van a felkorbácsolt magyarellenesség.

Viszont ha ezt a fejleményt összekapcsoljuk azzal, ahogyan Liviu Dragnea már-már emberi hangnemben nyilatkozott a marosvásárhelyi római katolikus iskola kapcsán a múlt hét végén, hogy az oktatásügyi minisztérium mennyire gyorsan és hatékonyan megoldotta, hogy a megszüntetett katolikus gimnázium tanulói mégis elkezdhessék a tanévet, akkor elképzelhetőnek tűnik, hogy Dragnea nem a budapesti kormány nyomásgyakorlása miatt siettette az iskola ügyének gyors rendezését, mint ahogy az logikusnak tűnhetett.

Hanem talán amiatt, hogy a PSD-ALDE és az RMDSZ közti támogatási megállapodás őszi megújítása előtti, múlt heti tárgyalásokon olyasmi is elhangzott, amiről a felek nem beszélnek a nyilvánosság előtt. Talán a szorosabb parlamenti együttműködésről, de

elképzelhető, hogy akár az RMDSZ esetleges kormányzati szerepvállalásáról is szó esett.

Nem ez lenne az első titkos megállapodás a RMDSZ és a PSD között, emlékezzünk csak, a 2012-es parlamenti választások előtt a két alakulat már kötött hasonló egyezséget, amelyre csak hónapok múltán derült fény (és lett kényszerű magyarázkodás).

Az ügy titokzatosságát az is fokozza, hogy noha van egy képviselője a munkaügyi bizottságban, az RMDSZ nem közölte sem közleményben, sem hírlevelében az előrelépést, és az RMDSZ-hez közel álló erdélyi médiaorgánumok, amelyek a szövetség minden sikeréről azonnal tudósítanak, ezúttal nem foglalkoztak a munkaügyi bizottságban történt pozitív fejleményekkel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro