A helyszínen sok gyermek is tartózkodott. A csendőrség viszont elkésett.
A Kolozsvári CFR szurkológárdája, a KVSC 1907 immár nyolcadik éve szervezi a KVSC Kupa nevezetű amatőr fociturnét, ahol erdélyi, magyarországi és szlovákiai szurkolókból verbuválódott csapatok mérik össze erejüket.
Szeptember 9-én, szombaton került sor nyolcadik alkalommal a KVSC Kupára: a szervezők kibéreltek egy magántulajdonban levő kispályát, és vendégestől, családostól, gyerekestől kivonultak a helyszínre.
Igen ám, de a Kolozsvári U szélsőséges szurkolói, az ultrák valahogy tudomást szereztek az eseményről és elhatározták, hogy „meglátogatják” a magyarokat, bizonyos régi ellentéteket rendezendő. A hírek szerint az ultráknak nem a KVSC szurkolóival volt bajuk, hanem a magyarországi vendégekkel, akikkel még 1998-ból volt egy elszámolandó „becsületbeli” ügyük.
A focizgató, szórakozó társaság egy adott pillanatban arra ébredt, hogy egy botokkal, láncokkal, egyéb fehér fegyverekkel felszerelt huligánhorda betöri a bejárati kaput, és xenofób szlogeneket ordítva, káromkodva beözönlik a rendezvény helyszínére.
A helyzet azért volt különösen drámai, mert – egy szemtanú szerint – a helyszínen körülbelül 20, négy hónap és nyolc év közötti gyermek, továbbá terhes nők is tartózkodtak. A szurkolók megpróbáltak kommunikálni a támadókkal, akik azonban magasról tettek az egészre és rájuk támadtak, használták a fehér fegyvereiket, kövekkel, téglákkal dobálták a bent tartózkodókat. A magyar szurkolók erre már visszavágtak, és sikerült is kiszorítani az ultrákat a bérelt területről.
Időközben a magyar szurkolók természetesen értesítették a csendőrséget a támadásról, ám mire a szervek kiértek, a támadók már menekülőre fogták a dolgot. A csendőrség álláspontja szerint, mire a helyszínre értek, az összecsapásnak vége volt. A csendőrség utólag arról tájékoztatott, hogy jegyzőkönyvet készítettek az esetről, amely az ügyészség asztalára kerül. A szurkolók szerint viszont őket egyetlen hivatalos szerv sem kérdezte ki az incidens után.
A Kolozsvári CFR elnöke, Iuliu Mureșan, illetve a Kolozsvári U ügyvezetője, Ioan Ovidiu Sabău elítélte az esetet. Radu Constanțea, a Kolozsvári U elnöke nem kívánta kommentálni a dolgot, arra hivatkozva, hogy nem tudja, miről is van szó.
Az ultrák által megtámadott szurkolók egyelőre nem tettek bűnügyi feljelentést, viszont felvették a kapcsolatot ügyvédeikkel, a megfelelő jogi lépések megtételének érdekében.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.