// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Balog Zoltán Székelyudvarhelyen: a történelemből nyerhetünk bátorítást

// HIRDETÉS

A miniszter ezt a református kollégium udvarának avató ünnepségén mondta.

A  magyarok súlyos helyzetben a történelmük felé fordulnak, erőt, bátorítást merítve - hangsúlyozta Balog Zoltán, a magyar emberi erőforrások minisztere vasárnap Székelyudvarhelyen, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium átépített udvarának avató ünnepségén.

A sokszázéves múlttal rendelkező székelyudvarhelyi református kollégiumot a miniszter ebből a szempontból is nagyon értékes helynek nevezte, és üdvözölte, hogy a felújítás nyomán nyitottá vált a kollégium

„Nekünk itt újra teret kell nyerni és higgyük el, a reformáció nagy felismerése, mi akkor nyerünk teret, ha teret engedünk az élő, szabadító Istennek életünkben" - jelentette ki Balog Zoltán.

Kifejtette: a magyarság megmaradását tekintve fontosak a kisebbségi jogok, a törvények, a jó célra fordított pénz, de minden azon múlik, vannak-e olyan emberek, akik a közösségi célokra fordítják energiájukat, vannak-e a közösségnek olyan iskolái, amelyek a közjó szolgálatára tudják nevelni diákjaikat.

Balog Zoltán szerint a kormánypolitikának össze kell hangolnia a közösség szolgálatát és az emberek egyéni gyarapodását.

„Azért állítunk szobrot, hogy lássuk a múltat (...) A példát látjuk: ehhez a magassághoz kell nőni, amit a mi történelmünk számunkra kijelölt, és ahhoz kell ragaszkodnunk, hogy a jó nemzetpolitika egyszerre teremtsen lehetőséget egyéni gyarapodásra és a nemzeti közösségnek az erősítésére" - mutatott rá az emberi erőforrások minisztere.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a székelyudvarhelyi hálaadó istentiszteleten azt mondta: a kárpát-medencei magyarság megmaradásának egyetlen esélye a keresztény újjászületés. Ennek - a család és templom mellett - az iskola egyik alappillére: ezért van szükség felekezeti oktatásra, hogy a családok necsak anyagi, hanem szellemi örökségüket is átadják a felnövekvő nemzedékeknek - mutatott rá a püspök.

A tér felújítása során az iskola egykori diákja, Benedek Elek szobrát áthelyezték, jól láthatóvá tették az iskola felújított főépületének homlokzatát, a terület alkalmassá vált iskolai ünnepségek megrendezésére. Vasárnap szobrot avattak a tanintézet életében döntő szerepet vállaló személyiségek emlékére: Bethlen Jánosnak, az iskola alapítójának, Baczkamadarasi Kis Gergely névadónak, az iskolát a 18. században megújító rektor-professzornak, valamint Gönczi Lajosnak, a főépület építőjének.

Az idén alapítóinak emlékévét ünneplő székelyudvarhelyi református kollégiumban hétfőn több mint hétszáz diák kezdi meg a tanévet. Az épület és az iskolaudvar felújítását 2013 és 2017 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma 36,5 millió forinttal támogatta.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro