// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tanfelügyelő: a magyar szülők a hibásak a vásárhelyi katolikus iskola ügyében

// HIRDETÉS

Mi más is lehetne a hatóság képviselőjének véleménye? Még akkor is, ha a tényekkel csupán laza kapcsolatban áll.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjainak szüleit hibáztatja Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő amiatt, hogy az iskola több mint 300 diákja még mindig nem tudja, hol kezdi hétfőn a tanévet.

Ioan Macarie az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozott az iskola védelmében szerda délutánra meghirdetett marosvásárhelyi tüntetésről. Kijelentette: a tanfelügyelőség június vége óta folyamatosan kéri a szülőket, hogy találják meg közösen azokat a megoldásokat, amelyekkel meg lehet védeni a gyermekeket, de a szülők a tanfelügyelőség valamennyi javaslatát elutasították.

„Ők (a szülők) azt akarták, hogy még ha az iskolát nem is hozták létre törvényesen, az intézmény működjön tovább önálló jogi személyként. Nagyon jól tudjuk, hogy az iskolát létrehozó egyetlen jogi aktus a 2015. augusztus 31-én hozott 1385-ös tanfelügyelőségi határozat volt, ezt pedig 2017. június 13-án jogerősen érvénytelenítette a bíróság. (.) Szeretnénk, hogy a szülők - ha igazán foglalkoztatja őket a gyerekeik sorsa - legalább az utolsó órában értsék meg, hogy a gyerekeknek hétfőn egy törvényesen létrehozott, jóváhagyott és akkreditált tanintézetben kell elkezdeniük a tanévet" - idézte az Agerpres hírügynökség a főtanfelügyelőt.

A főtanfelügyelő elmondta: más iskolákban hoztak létre osztályokat azoknak a gyermekeknek, akik a Római Katolikus Gimnáziumban szerettek volna tanulni, és azt a gyanúját fejezte ki, hogy az a 112 gyermek, akit a szülők a katolikus tanintézetbe írattak volna be, máshová is beiratkozott.

A főtanfelügyelő kijelentette: a gyermekek nem felelősek a kialakult helyzetért, ezért nekik mindenképpen elismerik a Római Katolikus Gimnáziumban végzett tanulmányaikat. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy mielőbb rendeződik a tanintézet diákjainak a helyzete.

Székely Szilárd, a Római Katolikus Gimnázium volt megbízott igazgatója az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: a főtanfelügyelő féligazságot hangoztatott a nyilatkozatában, mert az iskolát nem a tanfelügyelőség, hanem a marosvásárhelyi önkormányzat hozta létre. A marosvásárhelyi iskolahálózatról 2015-ben hozott, a Római Katolikus Gimnáziumot is tartalmazó önkormányzati határozat pedig máig érvényben van. Az a tanfelügyelőségi határozat, amelyre a főtanfelügyelő hivatkozott, csupán megmagyarázta az iskolahálózatra vonatkozó önkormányzati határozatot.

A volt igazgató szerint - akinek a múlt héten járt le az ideiglenes kinevezése - azért sem helytálló a főtanfelügyelő érvelése, mert a bíróság csak első fokon érvénytelenítette júniusban a tanfelügyelőségi határozatot, a jogerős ítéletig további pereskedés következik. Hozzátette: csupán a határozat felfüggesztéséről született augusztus 2-án jogerős ítélet.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro