// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Az utcára hív a gyulafehérvári katolikus érsek

// HIRDETÉS

A Római Katolikus Gimnázium megszüntetése ellen szerdán tiltakoznak a Maros Megyei Prefektúra előtt.

Szerdára tüntetést hirdetett Marosvásárhelyre Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek a megszűnés szélére sodródott helyi Római Katolikus Gimnázium ügyében.

Az érsek – aki egyben az iskola alapítását kezdeményező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke is – az egyház által működtetett romkat.ro hírportálon közzétett felhívásban közölte: az egyház az igazságot rendszerint nem az utcákon és a tereken, hanem a templomaiban és – ha szükséges – a törvényszéken keresi. Jelen helyzetben azonban az alapítvány

„egy újabb figyelemfelhívó kezdeményezés keretében ismét az utcán kényszerül az igazságot keresni, az igazságért kiáltani, mellette kiállni”

– olvasható a felhívásban.

Az érsek arra kért minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzon a szerdán este a Maros Megyei Prefektúra épülete előtti térre tervezett tüntetéshez. A katolikus papokat és a többi erdélyi magyar történelmi egyházak lelkészeit pedig arra szólította fel, hogy a vasárnapi miséken és istentiszteleteken hirdessék ki a tervezett megmozdulást és aki teheti, reverendában vagy palástban maga is vegyen részt a megmozduláson híveivel együtt.

A felhívás szövege emlékeztetett, hogy az iskola helyzete még most, az iskolakezdés előtt egy héttel is tisztázatlan, az illetékes intézmények a szülőket továbbra is teljes bizonytalanságban tartják. Az érsek rámutatott: az iskola igazgatójának, Tamási Zsoltnak a felügyeletét vádemelés nélkül ismételten meghosszabbították, ami azt jelenti, hogy

egyebek mellett nem láthatja el iskolaigazgatói feladatát.

Azt követően sodródott a megszűnés küszöbére a gimnázium, hogy a bíróság jogerősen felfüggesztette azt a 2015-ben hozott tanfelügyelőségi határozatot, amely a katolikus iskolába sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait.

Az iskola helyzetének rendezését Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdai bukaresti látogatásán is kérte az illetékesektől. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro