Minden ígéret hamisnak bizonyult: már csak a hivatalos közlésre várnak, és megszüntetik a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot. Az RMDSZ szerint forgatókönyv-szerű politikai hadjárat történt.
A megszűnés küszöbére jutott a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium azt követően, hogy a bíróság jogerősen is felfüggesztette azt a 2015-ben hozott tanfelügyelőségi határozatot, amely az iskolába sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait. A katolikus gimnázium helyzetéről az iskolában tanuló gyermekek szülei sajtótájékoztatón számoltak be csütörtök délután. Állításaikat Székely Szilárd, az intézmény ideiglenes igazgatója is megerősítette az MTI-nek adott nyilatkozatában.
A romániai bíróságok portálján közölt adatok szerint a marosvásárhelyi táblabíróság augusztus 2-án hozta az iskolai osztályokat átcsoportosító tanfelügyelőségi határozatot felfüggesztő ítéletét. Székely Szilárd a Maros megyei főtanfelügyelővel folytatott szerdai megbeszélés alapján elmondta: a tanfelügyelőség már csak az ítélet hivatalos kiközlésére vár az intézmény feloszlatásának a kinyilvánításához. Hozzátette: egyelőre a tanfelügyelőségi határozat felfüggesztésére vonatkozó határozat vált jogerőssé, de per tárgyát képezi a határozat érvénytelenítése is. Ebben a perben
Az igazgató elmondta: a tanfelügyelőség jogértelmezése szerint az iskola osztályait vissza kell szervezni azokba az intézményekbe, amelyekből 2015-ben a katolikus gimnáziumot létrehozták. Az osztályok egyik részének az Unirea Főgimnáziumba, a másiknak a Bolyai Farkas Gimnáziumba kellene betagolódnia, de az igazgató nyílt titokként említette, hogy a szülők egyáltalán
Hozzátette: tudomása szerint a – magyar osztályok távozásával román tannyelvűvé vált – iskola sem szívesen alakulna ismét kétnyelvűvé.
Székely Szilárd – akinek a nap folyamán lejár az igazgatói megbízása – úgy vélte: a minisztériumnak hatalmában áll, hogy az iskola valamennyi osztályát egy intézménynek rendelje alá. Hozzátette: ezt ugyan nyíltan senki nem mondta ki, de csakis a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium struktúrájába való betagolódás jöhet számításba.
A szülők nevében megszólaló Zsigmond Imola azt sérelmezte: hogy a hatóságok félrevezették az érdekelteket, amikor a múlt hét végén azt közölték szóban a pápai nunciussal, hogy a cikluskezdő osztályok is elindulhatnak az iskolában, ha megfelelő számú gyermek jelentkezik ezekbe. Az édesanya szerint
akik – hitelt adván a Tanügyminisztérium szóbeli üzenetének – a múlt hét vége óta 114 diák szüleitől gyűjtöttek be arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy gyermeküket a Római Katolikus Gimnázium cikluskezdő osztályaiba íratják.
A szülők a Vatikán bukaresti nagykövete által értesültek arról, hogy hiába toborozták a gyermekeket az iskolába, az intézményt az augusztus 2-án hozott, de hivatalosan még nem közölt jogerős bírósági ítélet alapján felosztják.
A témában közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz az RMDSZ Maros megyei szervezete, melyben azt írják:
„Az RMDSZ minden közigazgatási lehetőséget megragadott az elmúlt hónapok során, hogy megnyugtatóan rendezze az iskola helyzetét. Románia kormányának oktatási minisztere és megyei szintű képviselője, a prefektus egymásnak ellentmondó cselekedeteket és kijelentéseket tesz, félrevezetve diákokat, szülőket, tanárokat és az egyház képviselőit.” – fogalmaznak.
Emlékeztetnek arra, hogy néhány hónappal ezelőtt a pápai nuncius jelenlétében a prefektus azt az ígéretet tette, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként működhet tovább. A Szövetség helyi tanácsosi frakciójának javaslatára, mind a négy politikai szervezet egyöntetű döntésével fiókintézménnyé sorolták be az iskolát. Az ígérettel ellentétben még ezt a kompromisszumos megoldást sem fogadta el az oktatási minisztérium, illetve a prefektusi hivatal is jogi kifogást emelt ellene.
„Nyilvánvaló, hogy ez az ügy kevésbé jogi, bürokratikus kérdés, hanem sokkal inkább politikai vonatkozású” – zárul a közlemény.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.